A fejlesztés sportszálló, külső medence és gyógyászati központ megépítésével folytatódhat a tervek szerint.
Szerdán megtörtént a 2,2 milliárd forintos fejlesztésen átesett dunaújvárosi uszoda műszaki átadása. A Fabó Éva Sportuszoda átépítését a debreceni Hunép Zrt. és a fővárosi HC Építő Kft. konzorciuma kivitelezte. A hírt a város polgármestere, Cserna Gábor tette közzé a közösségi oldalán. A bejegyzése szerint
az átadó után elindul a próbaüzem, néhány héten belül pedig a látogatók is birtokba vehetik a korszerűsített létesítményt.
A korábbi közbeszerzési adatok szerint a 6700 négyzetméteres, többszintes épületben a vizesblokkokat, az irodahelyiségeket, a büfét és a liftet is korszerűsítették több más részleggel együtt.
Emellett többek közt
Cserna Gábor bejegyzéséből az is kiderült, hogy kormányzati támogatással a létesítmény fejlesztése egy külső medence, egy gyógyászati központ, egy termálkút és egy sportszálló megépítésével folytatódhat.
Hosszútávú fenntarthatóságra törekednek hazánk egyik leghíresebb barokk műemlékegyüttesénél, ehhez pedig fel kell tárni a problémákat.
Két tér megújítása kezdődhet el Zuglóban. Az Örs vezér tér mellett elkezdődik az Egressy tér modernizációjának tervezése. A tervezőknek meg kell őrizniük az Örs vezér tér egyik legismertebb épületét, az egykori forgalomirányító központként működő Gombát.