A kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet fejlesztése a Modern Városok Program keretében valósul meg.
Az uniós közbeszerzési közlönyben a napokban megjelent a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet fejlesztése második ütemének előkészítéséhez kapcsolódó generáltervezési és szakértői feladatokról szóló ajánlati felhívás. A beruházás a Modern Városok Program keretében valósul meg.
Az intézmény honlapján olvasható információk szerint az épület tetőszerkezetét és külső homlokzatát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az előkészítési szakaszban már helyreállíttatta.
A 2021. november 12-én indult első ütemben a kolostorépület teljes belső felújítása, korszerűsítése és akadálymentesítése történik meg, a műemléki értékek megőrzésével. A kivitelezés a tervek szerint másfél évet vesz igénybe.
A második ütemben a tervek szerint a jelenlegi Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnázium, valamint a „Kerényi-ház” területén
Az új épületrészt a pinceszinten és a fölszinten összekötnék az első ütemben felújított, műemléki védettség alatt álló kolostorépülettel. A felhívás tartalmazza az épületek környezetének rendezését is.
Az ajánlatokat 2022. február 7-ig várják.
A felújítás vázlattervei az intézet honlapján megtekinthetők.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.
A Szekszárdi Járásbíróság a Szekszárdi Törvényszék közvetlen közelébe, a Béla király tér 4. szám alatti egykori büntetés-végrehajtási intézet épületébe költözne.