A sportlétesítmény alkalmas lesz NB II-es mérkőzések lebonyolítására is.
Az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Szentmarjay Városi Stadion focipályája és az azt körülvevő atlétikai pálya nemrégiben teljes mértékben megújult. A tulajdonos a jelenlegi stadiont szeretné korszerűsíteni. A rekonstrukcióban
A cél, hogy a létesítményben NB II-es mérkőzéseket is lehessen rendezni. Az új építményeknek tehát meg kell felelniük az MLSZ infrastruktúra szabályzatának, amely „D” kategóriát ír elő. Az európai közbeszerzési értesítőben megjelent ajánlati felhívás szerint az ajánlatkérő engedélyes szintű tervekkel rendelkezik, ajánlattevőknek a szabályzatnak megfelelő kiviteli terveket kell elkészíteniük.
A sportlétesítmény 41 801 négyzetméteres területének 30%-a építhető be. A beruházás során létrehoznak egy kétszintes VIP épületet, öltözőkkel, gépészeti helységgel, elektromos helységgel, az emeleten pedig tárgyalókat, irodákat, stúdiókat alakítanak ki. Az épület lapostetős lesz, kavicsos leterhelő réteggel. A fő lelátó 4 épületegységből áll majd, amely mosdókat, büféket foglal magában a szurkolók számára. A vendég lelátót részt 67 négyzetméter nagyságúra tervezik.
Az automatikus tűzjelző rendszer kiépítése a tűzvédelmi műszaki leírás értelmében szükséges. Az épületet riasztó rendszerrel látják el. Az egyes helyiségekbe mozgásérzékelőket telepítenek, a bejáratokra nyitásérzékelőt, a nagy üvegfelületekhez üvegtörés-érzékelőt terveznek. Ezen túl beltéri és kültéri kamera rendszert, valamint beléptető rendszert építenek ki.
Üvegtetőbe forduló függönyfallal, kelet-nyugati irányú, utca-jellegű átriummal tárul fel az EBH kivitelezésében épülő oktatási épület, melynek terveit a KÖZTI készítette.
A létesítményt 2021-ben kellett bezárni műszaki és biztonsági okok miatt.