2022.12.09, Péntek
Műemléki épületeket éleszt újjá országszerte a Mathias Corvinus Collegium - interjú
Interjúfotók: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Műemléki épületeket éleszt újjá országszerte a Mathias Corvinus Collegium - interjú

magyarepitok.hu

2022.11.24. 10:37 - Szabó Ákos

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) oktatási és közösségépítő programjának köszönhetően szerte az országban kapják majd vissza régi fényüket ikonikus műemlékek. Az MCC olyan épületekben hoz létre tehetséggondozó és közéleti-kulturális központokat, melyek egykor közösségi funkciókat láttak el, ám a rendszerváltás előtt gyakran méltatlan sorsra jutottak, és az azóta eltelt évtizedek sem voltak kegyesek hozzájuk. (x)

Hirdetés

Ilyen a debreceni Aranybika Szálló, amely most Hajós Alfréd és Villányi János vízióját szimmetrikusan folytatva újulhat meg a NAPUR Architects munkájával, vagy éppen a pécsi Nemzeti Kaszinó, melynek revitalizációját a Masszi Építész Iroda tervezi meg. Lapunk cikksorozatban számol be a projektekről, és ennek apropóján Lánczi Péterrel, az MCC általános főigazgató-helyettesével beszélgettünk, többek között arról, hogy milyen építészeti szempontok szerint folynak majd a felújítások és fejlesztések az MCC égisze alatt, és hogyan kapcsolódik a műemlékvédelem az intézmény profiljához.

Szabó Ákos: Az elmúlt időszakban a nagyközönség számára is egyre jobban láthatóvá válnak az MCC műemlékfelújítási projektjei. Kérem, foglalja össze a magyarepitok.hu olvasóközönségének az MCC küldetését, és azt, hogy hogyan vezet mindez a cikksorozatunkban is kiemelt projektekhez!

Lánczi Péter: A mi célunk és feladatunk alapvetően az, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akik ügyesek, talpraesettek és tenni is akarnak a szűkebben vagy tágabban értelmezett közösségeikért - és olyan lehetőségeket biztosítsunk nekik, amelyek túlmutatnak a hagyományos oktatási rendszer keretein.

Ahhoz, hogy a Kárpát-medencében minél több helyen legyen elérhető programunk, infrastruktúra is szükséges. Miután terveinkhez anyagi lehetőség is társult, felmerült, hogy nagyon sok vidéki városban van patinás, kihasználatlan épület, melyek közül a legtöbbnek kiemelt kulturális funkciója volt, még a múlt század elején és az utána következő években. A mi célunk az, hogy ezeket az épületeket újra megtöltsük szellemi tartalommal, újra felélesszük olyan tevékenységekkel, melyek egyébként illenek hozzájuk.

 

A pécsi Nemzeti Kaszinó is meg fog újulni

Kettős célunk van tehát ezekkel az épületekkel. Az egyik az az, hogy a helyi tehetséges diákok olyan egyéni képességfejlesztő tudáshoz is hozzájussanak, ami a közoktatásnak vagy a felsőoktatásnak nem feladata. A helyi MCC épület tehát alapvetően a tehetséggondozást szolgálja. A másik célunk pedig a közhasznú ismeretterjesztés és a társadalmi, de nem szűkebb értelemben vett közéleti viták elősegítése, melyek tágítják a fiatalok látókörét.

SZ. Á.: Gondolom, ez a koncepció még az eredeti, Somlói úti épületben kristályosodott ki?

L. P.: Igen, erre törekedtünk annak idején a Somlói úti központi épületünkben, ott is heti egy-két alkalommal tartottunk olyan nyilvános előadásokat, amelyre a diákjainkon túl mindenki mást is szeretettel vártunk. Célunk az volt, hogy bevonjuk őket az MCC-ben folyó diskurzusokba, a beszélgetési folyamatba. Ma már naponta rendezünk 2-3 eseményt Budapesten és rengeteg programot valósítunk meg a vidéki központokban is. Voltaképpen újfajta közösségi tereket szeretnénk országszerte létrehozni.

Fejlődésünk 2020-ban gyorsult fel, amikor céljaink megvalósításához vagyonjuttatást kaptunk a magyar Országgyűléstől. Ennek nyomán tudunk most előre lépni többek között Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Győrben, Szegeden, Szekszárdon és Szombathelyen is, illetve Révfülöpön, ahol egy nyári tábort alakítunk ki.

Állami vagyonjuttatásról van szó, ezért a tervezéstől a megvalósításig minden szigorú jogi előírást betartunk, a fejlesztésekre közbeszerzéseket írunk ki. Esetenként tovább növeli a felelősségünket, hogy műemlék vagy műemlék jellegű, illetve helyi védettségű, megvédendő épületekről van szó, mint például a debreceni Aranybika vagy a szombathelyi és a pécsi épületünk esetében is.

 

A miskolci Avas Szálló felújításra várva (fotó: MCC)

Sz. Á.: Az Aranybika mellett igazi kihívás a miskolci Avas Szálló felújítása és átalakítása is.

L. P.:  Igen. A miskolci Avas Szálló története izgalmas ebből a szempontból. A városnak központi kulturális intézménye volt, a Miskolcról szóló irodalmi munkáknak a jelentős részében megjelenik a neve, egy országos hírű étterem működött benne még az első világháború előtt. Nagyon sok olyan kulturális és a helyi közösséget összetartó és meghatározó kötődése van, ami egyszerűen megőrzésre érdemessé teszi az egész épületet. Jóval később aztán alkalmi rendezvényeknek adott helyet, majd a helyi mozi költözött be az egyik bálterembe.

Az örökségvédelem számunkra nemcsak az épület fizikai megmentését és helyreállítását jelenti, hanem kulturális emlékek újjáélesztését is.

Ezt tartjuk szem előtt Miskolcon is, ahol már 2014 óta működik központunk, egyelőre ideiglenes helyszínen. Képzések és programok tehát már most is folynak. A felújított épületben tanulhatnak majd általános és középiskolások, valamint egyetemisták is helyt kapnak. Terveink szerint négy-ötszáz diák szellemi fejlődését tudjuk majd itt segíteni. Emellett pedig a város számára nyitott rendezvénytérként is funkcionálunk majd.

 

 

Sz. Á.: Mi ebben az egész kialakítási folyamatban az Ön szerepe?

L. P.: Van egy erre szakosított csapatunk, amely építészekből és kivitelezőkből áll, és ők azok, akik a konkrét fejlesztések kapcsán a külső építészeti irodákkal, tervezőkkel, építőipari cégekkel és szakembereikkel folyamatosan napi szintű kapcsolatban vannak. Az én feladatom az általános koordináció, a szakmai-oktatási igények és a műszaki lehetőségek összehangolása. Az Avas Szállóban és az Aranybikában is például szobaszintű kataszterfelvételt végeztek a kollégáim a korábbi fotók, levéltári anyagok részletes elemzése alapján, mert

nekünk nemcsak külső kötelezettség a műemlékvédelem, hanem szinte barátainknak is érezzük ezeket a patinás épületeket, emellett viszont azt is fontosnak tartjuk, hogy ezek ne kiüresedettek legyenek, hanem pezsgő szellemi tartalommal és lélekkel megtöltött hellyé váljanak.

A feladat általában igen összetett, ugyanis ezek az épületek ma már nem teljesen az eredeti terveknek megfelelően néznek ki, sok átépítés, toldozás-foltozás történt bennük egy évszázad alatt. Jó példa erre az egykori pécsi Nemzeti Kaszinó, amely eredetileg a 19-20. század fordulóján épült. A hatvanas vagy a hetvenes években aztán toldottak még hozzá néhány épületszárnyat és egyéb kiegészítést, amit nem mindig sikerült jól megoldani. Alapjában véve egy kifejezetten rossz állapotban lévő épületről van szó, amely egyébként helyi védettség alatt áll.

 

Külön kihívás számunkra, hogy éppen a Nemzeti Színházzal sréhen szemben található az épület, és szeretnénk, hogy stílusosan beilleszkedjen a pécsi főutcának számító Király utca már felújított házai közé, továbbá, hogy a Mária utcai harmonikus kapcsolat is megvalósuljon.

Munkánk során egyébként itt is, mint mindenhol másutt a helyi építési hatósággal, a főépítésszel és a városvezetéssel folyamatos, heti szintű kapcsolatban vagyunk.

Sz. Á.: Milyen érzés Önnek személyesen, hogy fontos koordinációs szerepet tölt be Magyarország épített öröksége egy jelentős részének helyreállításában?

L. P.: Én eredetileg vidéki srác vagyok, ezért mindig örülök, ha az országot nem azonosítjuk automatikusan csak Budapesttel. Az MCC-nek is ez a célja, ugyanazt a minőségű oktatást szeretné biztosítani Szegeden, Sepsiszentgyörgyön, Beregszászon és Győrben is, mint a fővárosban. Ezt az üzenetet akarjuk eljuttatni minden diákunkhoz azzal, hogy mindenütt egyformán igényes épületekben tanulhatnak. Nyilván mindennek lesz egyfajta helyi jellege, én ennek kifejezetten örülök is, és remélem is, hogy minden egyes képzési központunknak meglesz a közös szellemiség mellett a saját arculata, de azért a célunk az, hogy alapértékeink és működési elveink mindenütt egyformán megjelenjenek.

Itt felidézném még azt a Churchillnek tulajdonított mondást, miszerint először mi építjük meg az épületeinket, utána viszont az épületek formálnak minket. Nagyon fontos ezért, hogy jó koncepció alapján élesszük fel ezeket a régi épületeket.

Sz. Á.: Nevezhetjük ezzel együtt is a debreceni Aranybikát mindazonáltal zászlóshajó projektnek? Hogy áll most a tervezés? Önnek milyen szerepe van a projektben?

L. P.: Azt hiszem, hogy nem túlzó állítás az Aranybikát zászlóshajónak tekinteni. Itt is egy szakmai zsűri döntött minden lényeges kérdésekről a tervpályázat során. Én alapvetően oktatási szakértőként vizsgálom a dolgot, arra figyeltem mi az, ami a diákok számára jól működő, élhető épületet teremt, és ebből a szempontból is kiemelkedőnek tartom a győztes pályamunkát. Ahogy említettem, ezt a tevékenységet nem egyedül végzem, széles építész- és oktatásszakmai csapat van az MCC-ben, akik a debreceni projekten is dolgoznak. Ennek köszönhetően ma már van egy közös megértésünk, aminek köszönhetően a tanulásról alkotott világunkat az építészet nyelvén is meg tudjuk fogalmazni.

 

Így fog kinézni az Aranybika Debrecenben (látványterv: MCC)

 

Mi az összes tervpályázati kiírásnál külön hangsúlyozzuk, és később is mindig elmondjuk az építészeknek, hogy miben vagyunk mások, mint egy hagyományos oktatási intézmény. Szerencsére van olyan építész, aki ezt komolyan veszi, és akivel ezért élmény a közös munka.

Sz. Á.: Mi ennek a különbségnek a lényege, hogyan tudná összefoglalni?

L. P.: Szerintem a fő különbség az az, hogy mi a hangsúlyt nem az oktatás tantermi pillanatára helyezzük. Az egész oktatásfilozófiánk arra épül, hogy a diák a legtöbb időt tanórán kívül tölti el, valószínűleg a diáktársaival együtt. Az oktatónak pedig az a feladata, hogy a köztük folyó beszélgetés minőségét folyamatosan emelje, és olyan témákat vessen föl, melyek a diákokat intellektuálisan lekötik és érdeklik. E beszélgetések helye legtöbbször valójában nem a tanterem, vagy nem csak a tanterem, hanem például egy más típusú közösségi tér, ahova másként lép be az ember és másként ül le.

Nyilván fontos egy nagy előadóterem. Sokkal izgalmasabb azonban, hogy egy olyan közösségi tér jöjjön létre, ami nagy, ami több részre bontható, könnyen alakítható és jól élhető is egyúttal. Ez egy olyan hely, ahol jól átlátják egymást a közösségi élet résztvevői: ezt mi agora térnek szoktunk nevezni.

Talán a régebbi párizsi kávéházi élethez tudnám hasonlítani a helyzetet. A szájhagyomány szerint Párizsban annyira kicsik voltak a szállások, hogy mindenki elment beszélgetni egy kvázi külső nappaliba, közösségi térbe, azaz a kávézóba. Nekünk nem az a fontos, hogy mondjuk 15-20 főként legyen egy közösségi tér a szállásokban, hanem hogy legyen egy olyan nagy közösségi tér, ami képes 15-20 főnként kiszolgálni ezeket az igényeket. Ezt akarjuk megvalósítani például az Aranybika esetében is.

 

Így fog kinézni az Aranybika Debrecenben (látványterv: MCC)

 

Sz. Á.: Mit érdemes tudunk a szombathelyi, a szekszárdi és a révfülöpi projektről?

L. P.:  A szombathelyi épület egy lánykollégium volt korábban, sok-sok éve üresen és elhanyagoltan áll. A tetőfedést viszont karbantartották, így lényegében beázás, jellegű probléma nincs az épülettel, ami nagyon jó hír. Viszont a faszerkezet 100 évnél idősebb, ami komoly odafigyelést és gondoskodást igényel. Ugyancsak probléma a talajnedvességből származó falvizesedés és sókiválás. Összességében ez egy jó helyen lévő ingatlan, és átalakítások után az MCC-s célokra jól használható épületté fog válni. Ebben a városban középiskolás és általános iskolás programot működtetünk. Arra számítunk, hogy itt a diákszám nagyjából 3-400 fő között fog alakulni. Nem lesz bentlakás, az épület lényegében egy közéleti-kulturális központként működik majd és MCC-s általános iskolás és középiskolás diákok tanulnak majd a falak között.

A célunk lényegében az, hogy megtaláljuk azt a múltbeli időpontot, amelyik az épület új szerepével leginkább összhangban van. Az oktatási funkciójával és a közösségi funkciójával is. Jól haladunk a szekszárdi fejlesztéssel is, az utóbbi 5-6 évben az is egy használaton kívüli épület volt. Korábban kultúrotthonként és sportszékházként is funkcionált. Zajlik már a felújítása, a befejezés előtt állunk. Nem találtunk jelentős építészeti problémát, volt egy nagy beázás, amit most elhárítunk, de ettől függetlenül az épület belátható időn belül jó minőségben a diákok rendelkezésére fog állni.

 

Az MCC révfülöpi helyszíne nyáron, az elsőként elkészült részek átadásakor

Révfülöppel is részben elkészültünk. Ez egy más történet, mert ott egyrészt egy korábban nem létező, új dolgot kellett építeni, másrészt pedig kilóg a sorból, hiszen ez egy ifjúsági tábor, ami a teljes közösségünk integrációjáért felelős. Hamarosan lezárul a tervpályázat egy 300 fős gyermektábor kialakítására. A fejlesztés során pedig a meglévő, Balaton felvidéki természeti környezet és különleges hangulatának megőrzése kiemelten fontos szempont.

Sz. Á.: Mire gondol konkrétan?

L.P.: Ha a számokat nézzük, most Kárpát-medence szerte hatezer diákunk van, és ez a szám néhány éven belül várhatóan eléri a tízezret. Egy ekkora közösségnek szánjuk a tábort, amit teljesen ki szeretnénk használni. Célravezető tehát egy olyan tábort építenünk, amelyet a diákok tudnak használni, amelyben nyári tehetséggondozó programunk épp úgy meg tud megvalósulni, mint az őszi-téli-tavaszi táboraink, képzési eseményeink, konferenciáink, évtizedeken keresztül. Révfülöpön most ez folyik, a létesítmény főúttól a Balaton felé eső része már el is készült, a sportkikötővel és az oktatási célú pavilonnal együtt, ezt pedig most a fenti táborrész fejlesztése követi.

Egy olyan épületegyüttest szeretnénk létrehozni, mely 300 gyerek számára egyszerre tud táborélményt biztosítani.

További információ az MCC épített örökség védelmi tevékenységéről:

https://mcc.hu/epitett-orokseg

 

A cikk megjelenését a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány támogatta.

Mi épül?Mathias Corvinus CollegiumMCCinterjúoktatási beruházásDebrecenMiskolcPécsSzombathelySzekszárdRévfülöp

Hírlevél