Az osztrák Trenkwalder Csoport Budapest és Zalaegerszeg után már a harmadik ilyen létesítményt nyitja meg Magyarországon.
Új üzemet létesített Gyöngyösön a Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató, ahol fizikai és szellemi munkakörökhöz kapcsolódó kiszervezett feladatokat képesek ellátni a térségben működő vállalatok számára. Az összeszerelő üzem 30 fős létszámmal kezdte meg működését, de terveik szerint rövid időn belül 90-re futtatják fel a foglalkoztatottak számát - ismertette az üzem avatásán G. Nagy Balázs, a Trenkawalder ügyvezető igazgatója.
A bécsi székhelyű Trenkwalder Csoport elnök-vezérigazgatója, Mark Pollok elmondta, hogy a cég Budapest és Zalaegerszeg után már a harmadik ilyen üzemet nyitja meg Magyarországon, amellyel hozzá tud járulni ahhoz, a foglalkoztatási piacon jelen lévő feszültségek csökkenjenek.
Hiesz György, Gyöngyös polgármestere a megnyitón méltatta azt a segítséget, amit a Trenkwalder a csökkent munkaképességűek, a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásával nyújt. A cég sokat tehet azért, hogy a dinamikusan fejlődő Gyöngyös, ne szenvedjen munkaerőben hiányt, különösen most, hogy egy újabb ipari park várja a befektetőket - jelezte.
A Trenkwalder fő tevékenysége a térségben működő vállalatok kiszervezett üzleti folyamatainak ellátása (outsourcing). Emellett belevágtak saját gyártási megoldásokba is, amellyel meghatározóan megváltozott munkaképességűeknek és más, a munkaerőpiacon hátrányt szenvedőknek biztosítanak lehetőségét a munka világába visszatéréshez.
A Trenkwalder 25 éve van jelen Magyarországon. A cégcsoport 21 irodából álló országos hálózatot működtetve komplex szolgáltatásokat nyújt egyebek között munkaerőkölcsönzés, közvetítés, vezetőkiválasztás, bérszámfejtés kiszervezés, diákmunka területén. 2021-ben 24,2 milliárd forint nettó árbevétel mellett közel 14 ezer munkavállalót helyezett el 434 partnere körében.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.