A ZÁÉV, mely Zalaegerszeg egyik legnagyobb vállalkozása, négyszeres magyar bajnok és négyszeres kupagyőztes csapatot támogat.
„Kék-fehér csapatunk régi-új szponzorral erősített, hiszen a ZÁÉV Zrt. már korábban is támogatta klubunkat” – írja közleményépen a zalaegerszegi Zalakerámia-ZTE KK. Az országszerte prominens magasépítő ZÁÉV Zrt. központja mindmáig a zalai vármegyeszékhelyen található és aktív támogatója a magyar sportéletnek.
A szponzori szerepet hivatalossá tevő szerződést a ZÁÉV Zrt. képviseletében Deák Gábor elnök-vezérigazgató, valamint a ZTE Kosárlabda Klub ügyvezetője, Török Róbert február második felében írta alá. A megállapodás szerint, mely egyelőre az idei szezon végéig szól, a ZÁÉV Zrt. logója a csapat bemelegítő pólóján, valamint a LED-falon is megjelenik a hazai mérkőzéseken. A csapatot 1979-ben alapították, négyszer nyerte el a magyar bajnoki címet és négyszeres kupagyőztes is.
„A város egyik legnagyobb vállalkozása lévén, mindig arra törekedtünk, hogy az anyagi lehetőségeinkhez mérten támogassuk a sport, a kultúra, az oktatás, valamint az egészségügy különböző területeit. Bízom benne, hogy ez az együttműködés a közeljövőben újabb nagy sikerekhez segíti majd a klubot, melyhez ezúton is sok sikert kívánok!”
- nyilatkozta az esemény kapcsán Deák Gábor. A ZTE honlapján közzétett hírében köszönetét fejezte ki a támogatásért és bizalomért.
Minden válaszfalat elbontanak, de megőrzik a homlokzati díszeket. Teljes átépítés vár az önkormányzat Haller utcai sarokházára.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.