A paddockban található főépület, a mögötte elhelyezkedő depo, valamint a célegyenesben lévő fedett lelátó és a főbejárati porta épül újjá. A közműfejlesztés már zajlik, a cél a 2027-ig érvényes Forma-1-es szerződés meghosszabbítása.
Döntés született arról, hogy a kormány támogatja a mogyoródi Hungaroring tervezett fejlesztési munkálatainak megvalósulását. Az előzetes tervek szerint a 2026-os Forma-1-es Magyar Nagydíjat már a teljesen megújult létesítményben rendezik – derült ki a mogyoródi versenypályán tartott keddi sajtótájékoztatón.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a közművek állapota és az infrastruktúra egyáltalán nem felel meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) követelményeinek.
"A közműfejlesztés, ami mindennek az alapját jelenti, már elindult, az új vezetékrendszer pedig körülbelül 40-50 évig el tudja majd látni a Hungaroringen jelentkező igényeket" - jelentette ki.
Elmondta, hogy a tervezett fejlesztés során a paddockban található főépület, a mögötte elhelyezkedő, úgynevezett depo, valamint a célegyenesben lévő fedett lelátó és a főbejárati porta épül újjá. Elhangzott, vizsgálják annak a lehetőségét, a Hungaroringet miként lehet úgy felújítani, hogy később akár gyorsaságimotoros világbajnoki futamokat is lehessen rajta rendezni.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elárulta, a háttérmunka már elkezdődött, a feltételes közbeszerzési eljárás műszaki tartalmának összeállítása is zajlik. „Bizakodók vagyunk abban a tekintetben, hogy ez a közbeszerzés 40-45 napon belül kiírásra is kerülhet" - mondta az államtitkár.
Újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, 2024 őszén elindulhat az érdemi kivitelezés, a 2025-ös Magyar Nagydíjat egyfajta "átmeneti állapotban" kell majd megrendezni, 2026-ban pedig már a felújított létesítmény adhat otthont a magyar F1-es versenynek.
Az államtitkár hozzátette, a legfrissebb kormánydöntés értelmében a Hungaroring tulajdonosi joggyakorlása az államtitkárság háttérintézményeként működő Nemzeti Sportügynökséghez került.
Magyarországnak 2026-ig van érvényes szerződése Forma-1-es futam megrendezésére a Hungaroringen, és a 2027-től 2032-ig tartó hosszabbításnak feltétele az, hogy a tervezett fejlesztések megvalósuljanak.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.