2024.05.19, Vasárnap
A termelésre, a raktározásra és a képzésre is alkalmas lesz a Siemens Energy magyar kivitelezővel épülő új üzemcsarnoka

A termelésre, a raktározásra és a képzésre is alkalmas lesz a Siemens Energy magyar kivitelezővel épülő új üzemcsarnoka

magyarepitok.hu

2023.07.10. 14:23 - Hegedűs Gergely

A Market kivitelezésében megvalósuló 17 ezer négyzetméteres, kétszintes csarnok elérte a legmagasabb pontját, amelyben a gáz- és gőzerőművek komponenseit fogják majd gyártani.

Hirdetés

Budapesten július 10-én bokréta avatót tartottak a Siemens Energy gázipari üzemcsarnokának az építkezésén. A beruházásban a Market Építő Zrt. kivitelezésében a főváros 15. kerületében jön létre gázerőművek komponenseit előállító üzem, bővítve a Siemens Energy már működő telephelyét.

 

 

Ahogy azt a tavaly novemberi alapkőletétel idején is jeleztük, a gyártóterületen kívül az épületben helyet kap egy tetőszinti zárt gépház, egy 700 négyzetméteres zöldtető, ezen kívül a projekt részét képezi egy fejépület, amely három szinten ad otthont a különböző irodatereknek és öltözőknek.

A csarnokban a gyártási és raktározási funkciók mellett egy képzési központot is kialakítanak, amely az új dolgozók és utánpótlás továbbképzését szolgálja majd.

A hétfői eseményen felszólalt Goszták Árpád, a Siemens Energy Kft. gazdasági igazgatója, valamint Jasper Zoltán, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója, ezt követően pedig az építőipari hagyományoknak megfelelően, sor került az ünnepélyes szalagtűzésre és a bokréta magasba emelésére.

 


Napi 200 fő dolgozik az építkezésen

A Market sajtóközleményéből kiderült, a kivitelezés során a szakemberek 838 tonna betonacélt építettek be, a helyszínen bedolgozott beton mennyisége 5500 köbméter, ezen felül pedig 1787 db előregyártott vasbeton elem lett beépítve, ami csaknem 10.300 tonnát jelent. Az alapozáshoz mintegy 14.000 köbméter földanyagot kellett mozgatni, és több mint 8.000 fm cölöp került elhelyezésre.

 

 

Jelenleg napi 200 fő dolgozik az építkezésen, de a közreműködő Partnerekkel együtt már több mint 950 fő dolgozott eddig az építkezésen, ami összesen 150.000 munkaórát jelent a projekten.

A megvalósítás során kihívást jelent az organizáció precíz megszervezése, valamint az, hogy minimális, operatív feladatokra felhasználható terület áll rendelkezésre és egy kifejezetten komplex munkakörnyezetben folyik a megvalósítás.

 


Az év végén zárulhat a kivitelezés

A bokrétaünnepség kapcsán Jasper Zoltán, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója kifejtette: „Az építkezés az ütemterv szerint halad, büszke vagyok valamennyi kollégámra és dolgozóra, akiknek köszönhetően elérhettük ezt a fontos mérföldkövet, ami egyre közelebb visz minket a befejezéshez. A gyártócsarnok kivitelezése 2023 utolsó negyedévében válhat teljessé.”

 

Jasper Zoltán, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója.

 

„Az új gyártócsarnokban egy új termék, gázturbina égőfej gyártását kezdjük meg 2024-ben. Köszönöm partnerünknek, a Market Építő Zrt-nek és minden munkavállalójának, hogy a logisztikai kihívások ellenére és a munkavédelmi előírásokat maximálisan betartva professzionálisan és terv szerint valósítják meg a projektet”— tette hozzá Goszták Árpád, a Siemens Energy Kft. gazdasági igazgatója.

 

Goszták Árpád, a Siemens Energy Kft. gazdasági igazgatója.

 

Galéria

Mi épül?Market Építő Zrt.Siemens Zrt.csarnoképítésüzemépítésföldgázerőmű

Hírlevél

Hirdetés