A református templom melletti óparókia, a Herepei-ház tanácstermében későreneszánsz falfestés és a latin nyelvű bibliai idézetek találhatók.
Megújult Kolozsváron a Herepei-ház, a Farkas utcai református templom melletti óparókia. A rekonstrukció a magyar kormány támogatásával jött létre. Ezzel befejeződött a református templom közel egy négyzetkilométeres körzetének, az egyház "legszentebb terének" az újjáépítése.
"A templom, a két iskola, az óvoda és ez a ház tökéletesen szemlélteti, mire van szükség a jövőben, hogy megmaradjon a kolozsvári magyarság" - fogalmazott Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a közeli tanintézetekre is utalva. Mint mondta: az egyház nem öncélúan, csupán a műemlékvédelem miatt újította fel a Herepei-házat, hanem hogy átadja az ifjúságnak.
Oláh Emese kolozsvári alpolgármester a házat Kolozsvár újabb kincsének nevezte, mely bizonyítja, hogy a városban érdemes magyarnak lenni.
Az épület történetét és a felújítást Weisz Attila művészettörtész ismertette, aki szerint a tanácstermében talált későreneszánsz falfestés, a latin nyelvű bibliai idézetek, intelmek miatt ez Kolozsvár és Erdély ékköve. Külön megköszönte, hogy az egyház nem sajnálta az időt, pénzt a restaurálására. Az ünnepségen egy időkapszulát is elhelyeztek, majd a szalagvágás után Kató Béla püspök áldotta meg a két év alatt megújult egyházi ingatlant.
Potápi Árpád a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az átadón arról beszélt: Kolozsvár nélkül nincsen magyar történelem, nincsen magyar nemzet, és a város fejlődése az itt élő embereknek, a magyarság összefogásának is köszönhető.
Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés a több mint 110 éves Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda felújítási programját. Kiírhatják a közbeszerzést az első, három milliárd forintot meghaladó ütem kivitelezésére.
Két közbeszerzési eljárás is jelzi, hogy nagy átalakulás küszöbén áll a légikikötő és annak környezete. Az egyik tender eredményeként épület-, építményszerkezeti és infrastrukturális tervezési feladatokra kötött keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég. Egy másik eljárásban kivitelezőt keresnek a reptérhez vezető út- és az ahhoz kapcsolódó teljes közműhálózat átépítésére.