2024.10.05, Szombat
Tanévkezdésre adták át a maglódi általános és művészeti iskola új épületegyüttesét
Fotók: Dernovics Tamás / magyarepitok.hu

Tanévkezdésre adták át a maglódi általános és művészeti iskola új épületegyüttesét

magyarepitok.hu

2023.09.02. 18:28 - Füzi Nikolett

A ZÁÉV munkájának köszönhetően egy négy tagépületből álló, 4000 négyzetméteres és 360 diák befogadására alkalmas új épületegyüttessel gazdagodott a maglódi Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.

Hirdetés

Elkészült a maglódi Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új épületegyüttese: a fővárosi agglomerációban elhelyezkedő település egyik legnagyobb beruházását az intézmény évnyitó ünnepségének keretében adták át szeptember 2-án.

Ahogyan arról korábban már lapunk is beszámolt, az iskola alapkövét még 2021 nyarán tették le az Aradi vértanúk utca és a Kepler János utca által határolt ingatlanon. Az új általános és művészeti iskola a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) beruházásában, a ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezésében valósult meg több mint 5,5 milliárd forintos állami támogatásból. A Tectum-Art Építésziroda Kft. által tervezett projektben

egy kétszintes, négy tagépületből álló, összesen 4000 négyzetméteres és 360 diák befogadására alkalmas intézményt vehettek birtokba a tanulók.

 

 

Az új intézményre azért volt szükség, mert az elmúlt években már több mint 900 gyermek tanult több telephelyen, erre megoldást nyújtva pedig kellett egy új iskolaépület, amelyhez Maglód Város Önkormányzata biztosította a szükséges telket.

A szombati eseményen az épület megvalósításában közreműködő kivitelezők, vendégek és természetesen az iskola jövendő diákjai és pedagógusai mellett többek között részt vett és ünnepi beszédet mondott

  • Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter,
  • Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkára,
  • dr. Szűcs Lajos a régió országgyűlési képviselője,
  • Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke és
  • Tabányi Pál Maglód város polgármestere.

 

 

Az új tantermek mellett szaktantermek és csoportszobák is várják a diákokat

Az újonnan létrejött, és a modern kor minden elvárásának megfelelő oktatási intézmény négy, jól tagolható részből áll: három, az Aradi vértanúk utcájára merőleges gerincű épületszárnyból és az ezeket összefogó, az utcával párhuzamos épületrészből.

 

 

Az iskolában 8 tanterem, 4 szaktanterem és 3 csoportszoba is található, valamint többek közt rendelkezik egy két részre osztható, sportpadlóval ellátott tornacsarnokkal, egy könyvtárral, egy néptánc oktatáshoz szükséges táncteremmel, egy aulával, egy étkező- és melegítőkonyhával, valamint egy 630 kilogramm teherbírású, 8 fős személyfelvonóval is. Az intézmény körül mindemellett sportudvart, játszó- és pihenő udvart, illetve 28 parkolót is kialakítottak.

 

 

Természetközeli udvar és napelemek is zöldítik a beruházást

A projekt során mindezen túl az intézmény megújuló energiaforrásának biztosítása is fontos cél volt, ennek érdekében pedig a lebontott épületek helyére épült iskola cseréptetejére komplett napelemes rendszert telepítettek.

A külső tereket tekintve az új iskolakert négy nagyobb egységre tagolódik, ahol összesen 83 darab lombos fát ültettek el. Ezek egy részét az iskolai terület határán, valamint az utcán, fasor jelleggel helyezték el.

 

 

Az iskola udvarán megrendezett eseményen sor került az ünnepi beszédek megtartására és az iskola diákjainak ünnepi műsorára, majd a nemzeti színű szalag átvágása után az érintett kilenc osztály tanulói, tanítóik kíséretében tekinthették meg az osztálytermeket, továbbá a vendégeknek és a szülőknek is lehetőséget biztosítottak az épület bejárására.

 

 

Az ófalusi rész is új életre kel az új iskolának köszönhetően

Tabányi Pál, Maglód város polgármestere ünnepi köszöntőbeszédében kiemelte, a beruházás a magyar kormány 100%-os támogatásának köszönhetően valósult meg, mely által egy minden igényt kielégítő iskola jöhetett létre. Elmondta,

az új intézmény megszületésével a város ófalusi része is új erőre kap, hiszen az elöregedő városrészben az évtizedekkel ezelőtt elhagyott, korszerűtlen tantermek a szakértő kezeknek köszönhetően immáron újjáéledtek.

A polgármester megköszönte a megvalósításban résztvevő valamennyi szakember alázatos munkáját, melyek együttesen lehetővé tették, hogy beválthassák a maglódiaknak tett ígéretüket.

Beszédében továbbá külön köszöntötte az elsős kisdiákokat is, akik mint hangsúlyozta, nem egy hétköznapi intézményben, hanem egy „élménysuliban” kezdhetik meg általános iskolai tanulmányaikat. „Kívánom, hogy az épület biztonságos második otthonként szolgálja a maglódi diákságot, legyen kiapadhatatlan forrása a tudományoknak és a művészeteknek” – tette hozzá. A polgármester végezetül Reményik Sándor, az iskola főbejáratával szemben olvashatói intelmét idézte fel: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát.”

 

 

Dr. Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében ugyancsak üdvözölte az esemény résztvevőit, és külön kiemelte az iskola névadója, Vermesy Péter zeneszerző munkásságát, aki mint elmondta, a legfontosabbnak azt tekintette a műveiben, hogy az emberi hangot próbálja a zene üteméhez hozzáigazítani.

„Mi lehetne más fontosabb, minthogy az emberi hangot próbáljuk mi is itt, ebben az iskolában továbbadni, tanítani és megvalósítani”

- tette hozzá.

A képviselő többek között szólt arról is, hogy Maglód mindig is egy soknemzetiségű, sokszínű és az értékeire adó település volt, és hogy ezt a hagyományt az új iskola is folytatni fogja. Az eseményen résztvevő tanulók és pedagógusokhoz szólva elmondta, kívánja, hogy legyen minden napjuk olyan napsütéses és mosolygós, mint ez a mai nap, és hogy vigyázzanak az iskolára. A beszéd végén Dr. Szűcs Lajos kiemelte: „Ha így lesz, akkor nemcsak a település, hanem Magyarország is sikeres lesz.”

 

 

A kivitelezés szempontjából is egy korszerű és minőségi épület jött létre

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédében felidézte, az 5,5 milliárd forintos kormányzati beruházásból megvalósult iskola új tagépületének megépítéséről a kormány még 2017-ben döntött. A megvalósult beruházást méltatva kiemelte,

az intézmény az építkezés minőségét tekintve is kiemelkedően valósult meg, ennek köszönhetően pedig az iskola akár kívülről, akár belülről tekintve is egy olyan intézmény lett, amelyet nem csak az ország bármely településén, hanem a világ bármely pontján is örömmel fogadnának.

 „Bízunk abban, hogy a következő évek a magyar oktatás évei lesznek, amihez szükség van iskolafejlesztésre, a pedagógusbérek emelésére és arra, hogy legyenek diákok” – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: „ez a modern épület a megnövekedett igénybevétel mellett is minden olyan célt szolgálni és biztosítani tud, amelyet az oktatási kormányzat célként kijelölt.

 

 

A tornacsarnok és a sportudvar is kiváló feltételeket biztosít a gyerekek mindennapos testneveléséhez

Hajnal Gabriella köszöntőbeszédében elmondta, mióta a Klebelsberg Központ elnöke, több száz intézményfelújítást adott át, ám ez az iskola mind közül is az egyik legkiemelkedőbben valósult meg, mind az építkezés minőségét, mind pedig az eszközfelszereltségét tekintve. A beszéd során az elnökasszony kiemelte az iskola felszereltségét és tantermeit:

 „Az iskolában a tantermek tágasak és világosak, valamint szaktantermek is adottak, tehát adott a művészeti és a nyelvi nevelés, emellett pedig az intézményben kiemelkedő az infrastruktúra, az eszközpark, továbbá adott egy szakmailag felkészült tantestület is ahhoz, hogy az idejáró kisgyerekek mindent megkaphassanak a következő években."

Mindemellett a tornacsarnokra, és a mozgás fontosságára is kitért: „A tornacsarnok kiváló feltételeket biztosít a gyerekek mindennapos testneveléséhez. Ez egy gyönyörű sportudvar, ahol játszóterek és különböző egyéb terek is kialakításra kerültek.” A beszéd végén Hajnal Gabriella hangsúlyozta: „Csak közösen tudjuk elérni azt a célt, hogy az itt lévő kisdiákok kiegyensúlyozott, boldog, egészséges és sikeres felnőttek legyenek majd.”

 

 

Az ünnepségen Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a beruházói oldalról mindig az a csúcspontja a mindennapi ténykedésnek, hogyha valami elkészül, ez az iskola pedig maximálisan kimeríti azt a követelményrendszert, amelyet a beruházásoknál minőségi oldalról szeretnének érvényesíteni. Beszédében ugyancsak méltatta az iskola funkcionális, üzemeltethetőségi, gazdaságossági és esztétikai szempontból egyaránt értékes megvalósulását, és kiemelte, ezt a fajta infrastrukturális alapot olyan minőségi gazdasági környezetben kellett tudni megvalósítani, amikor a külső körülmények nem a beruházások könnyű megvalósítását segítették elő.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy mennyi minden van ennek a komplexumnak a megvalósítása során, amelyet pozitív példaként, vagy akár pozitív tapasztalatként tudnak tovább vinni. A fenntarthatóságot tekintve az intézményen elhelyezett a napelemeket emelte ki, továbbá az intézmény esztétikumát is, ahogy egy családi házas környezetbe beleilleszkedik egy ekkora komplexum.

Nyul Zoltán köszönetet mondott egyaránt az építész és a kivitelező csapatnak is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a létesítményt átadhassák. „Külön köszönöm a Horváth Zoltán vezette építészcsapat, a Deák Gábor irányította kivitelező csapat, és mindenki, beleértve a mi előszervezetünk munkáját is, aki ebben az időszakban hozzájárult a beruházás megvalósításához.”

„Büszkék vagyunk arra, hogy az oktatáshoz, az oktatási-nevelési munkához, és a maglódi közösségéhez is hozzá tudtunk járulni ezzel a beruházással” - mondta el végezetül a helyettes államtitkár.

 


A Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola újonnan kialakított épületéről a ZÁÉV Építőipari Zrt. YouTube csatornáján egy látványos videót is közzétettek:
 

 

Galéria

Mi épül?ZÁÉV Építőipari Zrt.Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK)Tectum-Art Építésziroda Kft.Maglódiskolaépítésúj iskolaépületáltalános iskolaoktatási beruházás

Hírlevél

Hirdetés