A Wienerberger 7300 négyzetméter alapterületű csarnokában jövőre kezdődhet el a termelés. Letették a gyár alapkövét.
Új terméket, nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártja majd a Wienerberger a borsodi gyárában. A sajtóközleményükben kitérnek arra is, hogy a CO2-semlegesen működő üzemük mellett, egy hektáros kültéri digitális raktár is létesül.
A cserépgyártás, a betonkeveréstől egészen a targoncára kerülésig automatizált lesz.
A 12 milliárd forintból megvalósuló csarnokban évi 3 millió négyzetméternyi, azaz több mint 300 futballpályát lefedő betoncserepet gyártanának.
A Wienerberger magyarországi leányvállalata már jelenleg is több európai ország régiós gyártóközpontjaként működik. A Békéscsabán gyártott kerámia tetőelemek 70 százaléka, míg a kőszegi áthidalók több mint háromnegyede exportra készül.
A Hejőpapin felépülő üzemben a környék kavics- és homokbányáiból szállítják be az alapanyagot. A késztermékeket döntően külföldi piacokon értékesítik majd.
Az 1819-ben alapított bécsi anyavállalat napjaikra a világ legnagyobb téglagyártójává vált, a tetőcserép előállításában pedig Európában tölt be vezető szerepet. A Wienerbergernek világszerte több mint 200, Magyarországon kilenc termelőüzeme van.
A nukleáris iparban bevált gyakorlat, hogy a jelentősebb tevékenységeket próbák és tesztek előzik meg. Nem történik ez másképp az épülő két új paksi atomerőművi blokk esetében sem. Például a reaktortartály a teljes gyártási folyamat alatt mintegy 700 minőségellenőrzésen esik át.
2026-ra véget is érhetnek az építkezések.