A vármegyeszékhely belvárosában dolgozó Dryvit Profi az intézmény 34 tantermét is felújította.
Új tantermek, irodák, valamint zsibongó is helyet kapott a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola újonnan épült, legfelső szintjén – derül ki a projektet kivitelező Dryvit Profi Kft. Facebook-posztjából. A Tisza András tervei alapján elkészült 600 m2 alapterületű bővítésnek köszönhetően elkészült új tantermeket
A projekt kezdetben egyszerű emeletráépítésnek tűnt, ennek ellenére a cég szakmai stábjának számtalan nehezítő tényezővel és kihívással kellett szembenéznie – mondta Tóth-Szilágyi Zita projektvezető, majd rámutatott:
„a belvárosi kiemelt, szűkös és forgalomban korlátozott területen már a daru állítása sem volt egyszerű feladat, ráadásul a munkálatokat úgy kellett végezni egy éven keresztül, hogy azok ne zavarják a gyalogos- és gépjárműforgalmat, illetve az iskolában folyó oktatást.”
Hozzátette: az elmúlt évben az intézmény infrastrukturális fejlesztése részeként az emeletráépítéssel egyidejűleg egy külön kivitelezésben 34 tantermet is felújított a Dryvit Profi, összesen 2.000 m2-en.
Az ünnepélyes átadáson Fekete Károly püspök kiemelte, hogy az iskola a Tiszántúli Református Egyházkerület legnépesebb oktatási intézménye, és mivel gyakorló iskola, ez a minőségét is meghatározza. A színvonalas oktatáshoz tantermekre van szükség, melyek a mai igényekhez is igazodnak – hangsúlyozta.
Az új szintet 2024 őszén vehetik birtokba a tanulók.
Egymillió forintos négyzetméterár körül tudják tartani a lakások árát Debrecen új fejlesztésében.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.