2024.10.14, Hétfő
Nemzetközi pályázatot hirdettek a Természettudományi Múzeum debreceni épületének tervezésére
magyarmuzeumok.hu

Nemzetközi pályázatot hirdettek a Természettudományi Múzeum debreceni épületének tervezésére

magyarepítok.hu, TED

2024.09.11. 14:01 - Móré Levente

A tavaszi hírek ellenére tovább halad az MTM debrecenbe költöztetése: nagy neveket hívtak meg a főépület tervezésére.

Hirdetés

Egy évvel ezelőtt írtak ki pályázatot a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, most pedig napvilágot látott az építészeti tervpályázat is a Magyar Természettudományi Múzeum debreceni épületének létrehozásához. Az 1870-ben született intézmény a Magyar Nemzeti Múzeum természettudományi részlegéből vált ki és bár sosem volt saját épülete, az elmúlt 70 évben a Ludovika terei adtak helyszínt az óriási gyűjteményt kezelő múzeumnak.

2020-ban kapott szárnyra a költözés híre, ami nagy botrányt kavart szakmai és tágabb érintettségű körökben is. Mivel a múzeum eddig nem rendelkezett saját épülettel, ennek létrejötte a témára specifikusan alakított megoldásokat hozhat; ráadásul az ország második legnagyobb városában a lakosság részéről komoly igény, a Debreceni Egyetem miatt pedig szakértői bázis is mutatkozik egy újabb kulturális és tudományos intézményre.

Másfelől a Múzeum munkatársai szinte egyöntetűen tiltakoznak a költözés ellen, sokan féltik az érzékeny gyűjteményi darabok épségét, de még többen vannak, akik nem kívánják elhagyni otthonukat. Legutóbbi beszámolónk óta a megvalósíthatósági tanulmány is elkészült. A MEGAKOM Kft. és Ex Ante vizsgálta meg, hogyan kerülhet a volt Loki-pálya területére, az állatkert szomszédságában lévő öthektáros területre a múzeum központi épülete kisebb raktárakkal (a nagyobb raktáraknak ettől néhány perces autóútra, az Apafai Önkormányzat területén találtak helyet). 

 

Nemzetközi tervpályázat indult

Most a Magyar Természettudományi Múzeum új kiállítóépületének építészeti tervpályázatát írta ki a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. Többszakaszos eljárást indítottak, amelyben 10 meghívott (öt magyar és öt külföldi) építésziroda mellé további négy iroda pályázhat sikerrel a részvételre. Ezt követően kerülhet sor a tényleges tervpályázat lefolytatására az előminősítési szakaszt teljesítők között.

A pályaművek díjazására és megvételére 330.000 Euro áll rendelkezésre, a díj legnagyobb összege pedig 60.000 Euro. A részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024. szeptember 27.

Már kiválasztott résztvevők: 

  • LINA GHOTMEH — ARCHITECTURE (75 rue de la Fontaine au Roi 75011 Paris)
  • MECANOO (Oude Delft 203, 2611 HD Delft, The Netherlands)
  • SAUERBRUCH HUTTON (Lehrter Straße 57, 10557 Berlin)
  • 3XN (Kanonbådsvej 8, Copenhagen, DK)
  • BIG – BJARKE INGELS GROUP (Sundkaj 165, Copenhagen, DK)
  • 3H ÉPÍTÉSZIRODA (1094 Budapest, Ferenc körút 37.)
  • BORD ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ (1068 Budapest, Felső erdősor 3. III/22.)
  • ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ (1016 Budapest, Krisztina krt. 71.)
  • M-TEAMPANNON ÉPÍTÉSZ ÉS MÉRNÖKIRODA (1053 Budapest, Veres Pálné utca 7.)
  • BÁNÁTI + HARTVIG ÉPÍTÉSZ IRODA (1117 Budapest, Fehérvári út 38.)

 

Nyitott tereket, formabontó építészeti megoldásokat keresnek

Az összesen nagyjából 23 ezer m2 bruttó szintterületű múzeum épületét a helyszín meglévő funkcióihoz szükséges illesztenie a tervezőnek. Olyan pályaműveket vár a kiíró, amelyek által olyan, a természettudományos tartalmat előremutató formában bemutató létesítmény jöhet létre, ami önállóan képes Debrecen felkeresésére ösztönözni a belföldi és a külföldi látogatókat; kapcsolódik a Kultúrparkhoz (állatkert és vidámpark), illetve a Nagyerdő funkcióihoz (Nagyerdei Stadion, Sziget-kék Tematikus Park, Sportcentrum, Békás-tó, Aquaticum) és közösségi helyszínként funkcionál.

Fontos, hogy az épület kapcsolódjon környezetéhez: a környéken élők számára nyitott tér legyen, de egyedülálló, formabontó építészeti megoldásokat alkalmazzon,

A cél, hogy Közép-Európa meghatározó, kulturális-tudományos közösségi intézménye, Európa egyik legmodernebb, innovatív és környezettudatos épülete; világszínvonalú kiállítások, a jelen és a jövő követelményeinek, múzeumlátogatási trendjeinek helyszíne jöjjön létre. Kiemelt szándék a Kultúrpark közelségében rejlő potenciál kiaknázása.

 

Az MTM új kiállítási épületének rendelkeznie kell az alábbi jellemzőkkel:

  • olyan helyszín, ahol a látogató részese lehet a közösségi élménynek;
  • olyan tér, ahol az érdeklődő az eredeti tárgyakkal való interakció élményét is megtapasztalhatja;
  • olyan interpretációs helyszín, ahol a tárgyak mellett – azok történetein keresztül – ismeri meg a látogató az élővilág fejlődésének elemeit;
  • olyan játszótér, ahol a családok együtt élik meg a felfedezés élményét;
  • olyan műhely, amely a hazai bio- és geodiverzitás kutatásának bázisa, ahol a tudományos élet szakemberei együtt keresik a válaszokat a fejlődéstörténet, a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés kérdéseire;
  • olyan tér, ahol a diákok és a pedagógusok az élethosszig tartó tanulás formális, informális és nonformális módjait is megtalálják;
  • olyan szolgáltató hely, ahol a szórakozás legszínvonalasabb formáját találja meg a látogató;
  • olyan turisztikai attrakció, amelyért érdemes akár repülőre is ülni és meglátogatni Európa bármely pontjáról, amit az épület megjelenése és az abban bemutatott tartalom harmóniában erősít.


Jelenleg három budapesti telephelyen végzi tevékenységét az intézmény

A tervpályázat meghirdetésének napján a Debreceni Infrastruktúrafejlesztő Kft. egy közleményt is kiadott, amit az MTI számára is eljuttatott. Közleményükben azt írták, "az elképzelések szerint az új múzeumépületet innovatív és ikonikus építészeti megoldásokat alkalmazó, a természettudományos tartalmat előremutató formában bemutatni képes intézményként vehetik birtokba a látogatók a beruházást követően".

Emlékeztettek, a Magyar Természettudományi Múzeum jelenleg három budapesti telephelyen végzi tevékenységét. A szakmai háttérmunka nagyrészt két infrastrukturálisan elavult, a műtárgyak tárolására kevéssé alkalmas területen zajlik, amelyek a nemzetközi múzeumi elvárásoktól messze elmaradnak. A múzeum gyűjteménye és szakmai közössége világviszonylatban is kiemelkedő, így a kormány szándéka, hogy ehhez megfelelő elhelyezést találjon a múzeum számára - ismertették.


Európa legmodernebb és egyik legnagyobb természettudományi kiállítóhelyét szertnék létrehozni

A közleményben kiemelik: az elmúlt időszak alapos előkészítő munkálatainak és tanulmányainak eredményeként a természettudományi múzeum új, debreceni kiállítóépülete a Nagyerdőben kaphat méltó elhelyezést. Az Oláh Gábor utcai stadion területén létrejövő múzeum tökéletesen illeszkedik majd a Nagyerdő különleges szövetébe, amely szoros kapcsolatot tart az emberi beavatkozástól mentes természeti környezettel, ugyanakkor a város fő rekreációs területe és tudományos központja is egyben. A beruházással Közép-Európa meghatározó kulturális, tudományos, közösségi intézménye, Európa legmodernebb és egyik legnagyobb természettudományi kiállítóhelye jön létre. Az épület nem csupán modern, innovatív, környezettudatos és egyben világszínvonalú kiállítások, hanem egésznapos élményt biztosító programok helyszíne is lesz, amely megfelel a jelen és a jövő kor követelményeinek, múzeumlátogatási trendjeinek - ecsetelték.

A közleményből kiderült, a második, pályázati szakaszban az irodák 2025. január 7-ig nyújthatják be pályaműveiket, amelyek közül rangos hazai és külföldi szakemberekből álló zsűri választja ki a legjobbat.

 

Mi épül?Természettudományi MúzeumtervpályázatDebrecenmúzeum

Hírlevél

Hirdetés