A magyar cég 2,5 milliárd forintból építkezett az agglomerációs városban.
Október 17-én átadták Budaörsön a Homm Kft. 4600 négyzetméteres új telephelyét, ahol a 35 éves vállalat székhelye lesz, illetve autóbuszszervízt és szolgáltatóközpontot is működtetnek majd a helyszínen.
Mint Tóth Balázs, a Homm ügyvezető-tulajdonosa elmondta, a régi székház már korlátozta fejlődésüket, ezért volt szükség az új központra, amely csaknem 3 év alatt épült meg. A 2,5 milliárd forintos beruházás 10 százalékát a kormány támogatása fedezte - tette hozzá.
Homm Károly ügyvezető-tulajdonos hangsúlyozta, hogy partnereik nélkül nem lenne 420 autóbuszuk és 650 munkatársuk, miskolci, sárvári, zalaegerszegi, székesfehérvári, kisteleki bázisuk, valamint budaörsi központjuk sem.
Úgy vélte, ez a 35 év nem volt könnyű, de a legnehezebb helyzetből is találtak kiutat. Mára pedig eljutottak oda, hogy
piacvezetők a dolgozószállításban, ellátják Budaörs és Biatorbágy helyi közösségi közlekedését, illetve a Mercedes-Benz és Setra autóbuszmárkák hivatalos szervize lettek.
A cégről az átadón Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter elmondta: ha a tulajdonosok nem lettek volna elszántak az alapítás éveiben és az elmúlt 35 évben a krízisek idején, akkor ma ez a vállalat sem lenne, vagyis a magyar gazdaság egy erős oszlopa hiányozna. A miniszter kiemelte, hogy
a cég sokat adott a magyar gazdaságnak, európai elkötelezettségeik révén pedig az európai gazdaság szereplői is lettek
Wittinghof Tamás polgármester pedig közölte, hogy szoros a kapcsolat a város és a cég között elsősorban a városon belüli kisbuszhálózat üzemeltetése miatt, ugyanakkor a kapcsolat kétirányú, hiszen iparűzési adót fizet a Homm Budaörsnek, amelyből fenntartják a várost, annak szolgáltatásait biztosítják és igyekeznek egyre jobb életminőséget biztosítani a lakóknak.
A nyilvános cégadatok szerint a Homm Kft. 2023-ban kilencmilliárd forintos nettó árbevételt és 160 milliós nyereséget könyvelt el. Egy évvel korábban 8,7 milliárd forintnyi árbevételt és 156 millió forintos adózott eredményt realizált.
Négycsillagos hotelként születik újjá a Stühmer egykori csokoládégyára és székháza a SWIETELSKY Magyarország kivitelezésében.
Jövő tavasszal fejezik be a mintegy félmilliárd forint értékű munkát.