2024.10.28, Hétfő
Gyárbővítéssel erősített Délkelet-Magyarországon a legnagyobb hazai üveghulladék újrahasznosítója
Re-Glass Kft./YouToube

Gyárbővítéssel erősített Délkelet-Magyarországon a legnagyobb hazai üveghulladék újrahasznosítója

mti

2024.10.28. 13:10 - Szabó Ákos

A Re-Glass a Békés vármegyei Orosházán építkezett.

Hirdetés

Több mint egymilliárd forintos fejlesztést hajtott végre az üveghulladék-hasznosítással foglalkozó orosházi Re-Glass Kft. – tájékoztatott a cég ügyvezetője hétfőn. Aszódi Ferenc elmondta, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft. közreműködésével 300 millió forint hazai támogatást kaptak a beruházáshoz, amely során 240 négyzetméterrel bővítették a Békés vármegyei Orosházán lévő gyárukat. Beszereztek egy új üvegfeldolgozó sort, továbbá szárító- és címkétlenítő berendezést, valamint korszerű optikai szkennereket.

 

Okostechnológiával válogatják az üveget

A címkétlenítő berendezés az üvegről dörzshatás útján el tudja távolítani a címkéket, biztosítva az optikai szkennerek hatékonyabb működését. A szkennerek előtt egy 3-4 milliméteres rostával leválasztják az apró frakciót, ugyanis az új szkennereknek ez a mérethatára, a jelenlegi 6-8 milliméterrel szemben. Az első két szkenner elkülöníti a kő, kerámia mellet az ólom-, edzett- és kerámiaüveget is, a harmadik szkenner pedig színre válogatja a már tiszta tört üveget - magyarázta az ügyvezető igazgató.

A pályázat eredményeként a bejövő alapanyagra vetített eddigi 68-70 százalékos feldolgozottsági kihozatalt 80-85 százalék közé emelték

- tette hozzá.

Az új üvegfeldolgozó sor csaknem teljesen automata, munkavállalóik létszámát ugyanakkor hárommal növelték, így a cégnél már 65-en dolgoznak.

 

A betétdíjas rendszer több alapanyagot jelent

Az új feldolgozó sor mellett továbbra is használják a már meglévőt is, ezáltal jelentős kapacitásbővítést tudnak végrehajtani. Aszódi Ferenc elmondta, máris érzékelik, hogy több lett a beáramló, újrahasznosítandó üveg alapanyag a betétdíjas rendszer bevezetésével. Reményei szerint jövőre már folyamatos négy műszakban fognak dolgozni.

A 2000-ben alapított Fer-Marik Kft. 2019 óta viseli a Re-Glass nevet; minden típusú üveghulladék (öblösüveg, síküveg, autó-szélvédő, napelem) begyűjtésével, kezelésével és hasznosításával foglalkozik.

Az országban egyedüli hasznosítóként dolgoznak fel autószélvédőt, laminált üveghulladékot és rendelkezik napelem feldolgozásra engedéllyel. Az elmúlt hat évben a vállalat az ország legjelentősebb üveghulladék hasznosítója lett.

Az orosházi központi telephely mellett üzemeltetnek Budapesten egy begyűjtési pontot, illetve Mezőörsön egy síküveg feldolgozó üzemet. Győrben egy bérelt csarnokban pedig egy kutatás-fejlesztési projekt tesztelése zajlik, amely lényege, hogy az eddig hulladéktárolókba szállított laminált gépkocsi-szélvédőüvegek komponenseit, az üveget és az úgynevezett PVB ragasztóanyagot szét tudják választani, előbbit gazdaságosan ki tudják nyerni. Az orosházi öblös-, és síküveggyárat csaknem teljes egészében a Re-Glass Kft. látja el alapanyaggal.

Mi épül?OrosházaRe-Glass Kft.zöld megoldásokújrahasznosításüzemfejlesztés

Hírlevél

Hirdetés