A játszótér hagyományos részén többek közt egy madárlest is elhelyeznek, a vizes rész pedig vízkapuval, szökőkutakkal és egy kerékpárral hajtható vízoszloppal jöhet létre.
További fejlesztéseket kaphat Tiszafüreden a Tisza-tó partján található szabadstrand. Tavaly novemberben arról számolhattunk be, hogy többek közt strandkönyvtár, strandbüfé és rendezvénytér is létesül egy a TOP keretében zajló 300 millió forintos beruházásban. A nyilvános adatok szerint ugyanakkor egy szárazföldi és vízijátszótérre, valamint egy kerékpáros pályára is kiírtak egy feltételes közbeszerzést, ugyancsak a szabadstrandon.
A kerítéssel lehatárolt általános részére 16 db játékelem kerül, míg az elkülönülő vizes rész 14 db játékelemet kap – mindezek összesen 20 db attrakciót foglalnak magukba. Az öntött gumiburkolatú játéktéren a Tisza-tó térképe rajzolódik majd ki majd, a városokat is megjelenítve, de a Tiszafüredet és Poroszlót összekötő 33-as főút is látható lesz.
Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerből többek közt az is kiderül, hogy a teljes játszótér tanúsításának megszerzése, a játszótéri eszközök és telepítéseik, valamint a játszótéri ütéscsillapító talaj tanúsításának megszerzése egyaránt a kivitelező feladata.
A játszótér hagyományos részén többek közt egy madárlest is elhelyeznek, míg a vizes rész többek közt vízágyúval, vízkapuval, szökőkutakkal és egy kerékpárral hajtható vízoszloppal jön létre. A projekt tartalmazza a szűrős vízforgató rendszer, valamint egy különálló gépház megépítését is - utóbbinak megjelenésében illeszkednie kell a többi építményhez.
A beruházás másik részeként egy kerékpáros pályát is kialakítanak a strand előtti beépítetlen területen, a Kikötő körút mellett. A 270 méter hosszú körpályára két bevezető út kapcsolódik majd, és különböző pályaelemekkel - lejtővel, emelkedővel, illetve a hullámsorral - látják el.
Kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület vízi-és ökoturisztikai fejlesztésére keresik a kivitelezőt.
Az épület alapterületének megduplázásával és teljes gépészeti átalakítással hozhatja létre a PESZTER Kft. a Gondozóházat.