A Bánffyak egykori szilágysági nemesi laka ma a református egyház tulajdonában van.
Elkezdődött a szilágynagyfalui Bánffy-kastély felújítása kedden - közölte Szőnyi Levente, a Szilágy megyei település református lelkésze a Maszol erdélyi hírportálnak nyilatkozva szerdán.
A református egyház tulajdonában lévő Szilágy megyei műemléképületet európai uniós forrásból, az Országos Helyreállítási Program (PNRR) keretében restaurálják az Erdélyi kúriák útvonal részeként.
Szőnyi Levente elmondta:
a munkások első szakaszban a régi csempéket, falburkolatokat távolítják el a kastély belső tereiből, majd a tetőszerkezet cseréje következik. Hozzátette: ha a munka a tervek szerint halad, jövőre átvehetik a felújított ingatlant, amelyet Bánffy Albert egykori tulajdonos 1936-ban adott el a református egyháznak.
Szilágynagyfaluban a középkorban egy reneszánsz stílusú udvarház állt, ennek és a pálos kolostornak a köveiből épült a barokk stílusú emeletes kastély a 18. század végén - 19. század elején. Az épület mögött kastélyparkot létesítettek különleges fafajtákkal.
A kastélyt 1936-ban Bánffy Albert a helyi református egyházközségnek adta el. Művelődési otthon, mozi, majd az államosítás után szülőotthon, orvosi lakás és iskola működött benne fogyatékkal élő gyerekek számára.
Fórizs László helybeli alpolgármester az erdélyi hírportálnak elmondta: a kastély felújítása nemcsak esztétikai, hanem gazdasági szempontból is jelentős, általa fellendülhet a helyi turizmus, újjáéledhet a közösségi élet. Hozzátette: a közösség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) segítségével nyerte el az 1,6 millió eurós támogatást a kastély felújítására.
A restaurált kastély kulturális központként működne, állandó kiállítást rendeznének be benne a Bánffy és Arany nemesi családok történetéről, és a helyi néphagyományokat is bemutatnák. A nagyterem a többi között konferenciáknak adna otthont
- írta a Maszol.
Kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület vízi-és ökoturisztikai fejlesztésére keresik a kivitelezőt.
Az épület alapterületének megduplázásával és teljes gépészeti átalakítással hozhatja létre a PESZTER Kft. a Gondozóházat.