A taktaharkányi beruházást uniós támogatással valósították meg.
Új fejlesztéssel gazdagodott Taktaharkány. A szerencsi járásban fekvő nagyközség a Megyaszlói utcában a bölcsődét a már meglévő óvodai épület bővítésével alakította ki. A beruházás 113 millió forintból valósult meg, 14 gyermek ellátását biztosítják. A közbeszerzési adatok szerint a kivitelező a vármegyebeli miskolci illetőségű BTA-Bau Kft. volt, a beruházás megvalósítását az uniós RRF-keretből finanszírozták.
Szemán Ákos polgármester az átadóünnepségen többek között elmondta, hogy korábban, 2019-ben már átadtak egy bölcsődei fejlesztést a településen, ott 12 gyermeket nevelnek.
Szintén felszólalt Koncz Zsófia helybeli országgyűlési képviselő, családokért felelős államtitkár aki többek között hangsúlyozta: a kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága 2010 óta 66 százalékról 80 százalékra nőtt, ez az Európai Unión belül is a második legjobb arány. Többek között hozzátette, tavaly négyezer bölcsődei férőhelyet alakítottak ki az országban, és idén is folyamatban van a bővítés, több ezer hellyel.
Megoldást kínál Rétság, Tolmács és a taváról ismert Bánk települések szennyvizének kezelésére az az átfogó infrastrukturális fejlesztés, amely tavaly nyáron kezdődött és a tervek szerint az év végéig elkészül. A beruházás lökést ad a térség gazdasági fejlődésének és környezetvédelmi hatása is jelentős.
Újabb modern, világítással és vízelvezetéssel ellátott sportpályák épültek a Magyar Labdarúgó Szövetség fejlesztési programjában, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. közreműködésével. Négy borsodi településen a projekt segítségével a hátrányos helyzetű térségekben élők számára is 21. századi körülményeket teremtettek a mozgáshoz.