Encs 440 millió forintból erősített családbarát intézménnyel.
Ünnepélyesen felszentelték a Benjámin Görögkatolikus Bölcsődét Encsen április 22-én. A beruházás alapkőletételét a helyi önkormányzat honlapja szerint szinte pontosan 10 hónappal ezelőtt tartották meg. A munkát a helybeli Favilla 2000 Kft. végezte el.
A bölcsőde elkészülte kapcsán tartott eseményen Bialkó Mária, a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményeinek Fenntartójának igazgatója elmondta, az új épület mintegy 440 millió forintból épült meg a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) forrásából, kormányzati támogatással. Ismertette,
a Benjámin Görögkatolikus Bölcsődében két csoportban összesen huszonöt gyermeket tudnak majd fogadni, ahol négy kisgyermeknevelő és két dajka fogja gondját viselni a gyerekeknek.
Az intézményt Orosz Atanáz görögkatolikus megyéspüspök szentelte meg.
A fejlesztés nyomán a verpeléti iskola főépülete átalakul, így az oktatás egy helyre koncentrálódhat. A beruházás célja korszerű, energiahatékony és befogadó oktatási környezet kialakítása.
A bővítés nyomán új szintre léphet a hazai sebészeti és kardiovaszkuláris képzés és kutatás, erősítve az innovációt és a betegellátás fejlődését.