A Mesekertes Bölcsőde megépítése 52 kisgyermek elhelyezését teszi lehetővé a Trend Építő Zrt. munkájának köszönhetően.
Új egészségügyi-gyermekjóléti intézményt és egyben 15 új munkahelyet is teremtett Erdőkertes Község Önkormányzata részben uniós támogatásból. A bölcsőde kivitelezését a Trend Építő Zrt. végezte el a közbeszerzési adatok szerint. A projektre szánt keretből 513,33 millió forint volt az uniós, 138,59 millió Ft pedig az állami forrás.
Az intézmény hivatalos megnyitójára ünnepélyes keretek között május 8-án, csütörtökön 16:00 órakor kerül sor – derül ki a község közleményéből.
A Fő út és a Mária utca közötti területen akadálymentesített, 52 férőhelyes, 4 csoportszobás, 630 m2-es hasznos alapterületű bölcsődét építettek.
Két játszóudvart alakítottak ki, terasszal, babakocsi-, és kerékpártárolóval, valamint 11 parkolóhellyel, amelyből 1 akadálymentes. Az épületben az étkeztetéshez melegítőkonyha áll rendelkezésre, a dolgozók számára iroda, öltöző és külön teakonyha étkezővel.
Az energiahatékonysági céloknak megfelelően, az intézmény hűtését és fűtését hőszivattyús légcserélő rendszer látja el, a kertben őshonos fafajokat telepítettek.
A korábbi katonai laktanya helyén elindulhat a közművel való ellátás és a tereprendezés.
Nyolc évnyi kényszerszünet után, egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működik majd a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok idején nyolc métert emelkedik – közölte a Pécsi Egyházmegye.