Veresegyházon a kivitelezők árajánlatait várják, hogy elkezdődhessen a településen a kerékpárút-hálózat fejlesztése. Két ütemben valósítanák meg a beruházást.
A közbeszerzési felhívás szerint a beruházást két részre bontották: a Patak utca – Kisrét utca, illetve a Mogyoródi utca – Andrássy út – Petőfi utca tengelyeken zajlanak majd a munkálatok.
Az első szakaszban összesen 2190 méter kerékpárút, valamint több mint 940 méter nyitott kerékpársáv és 1300 méternyi kerékpáros nyom kerül kialakításra. A munkálatok során a Patak utcában 4 különböző szakaszon történik fejlesztés, míg a Kisrét utcában két új nyomvonal létesül. Ezek a fejlesztések elsősorban a munka- és kirándulóhelyek megközelítését teszik majd egyszerűbbé.
A második ütemben a Mogyoródi utca és Andrássy út környezetében valósul meg a bővítés. Itt több mint 260 méter új kerékpárút, 130 méter gyalog- és kerékpárút, valamint több mint 1000 méter kerékpáros nyom kerül kialakításra.
A projektek európai uniós forrásból valósulnak meg. A fejlesztés célja, hogy biztonságosabbá és vonzóbbá tegye a városi kerékpáros közlekedést, hozzájárulva a környezetkímélő, aktív mobilitás elterjesztéséhez. Az ajánlatok beadási határideje 2025. augusztus 22..
Több, mint 300 millió forintból korszerűsítheti a Hajdú-Bihar megyei iskolákat a TÖMB 2002.
A bal parton a honvédség katonái kezdték meg a munkát; a jobb parton a kijelölt vállalkozók a vízüggyel együttműködve dolgoznak.