Többek közt új épületek építése, a meglévők korszerűsítése és épületgépészeti beruházások is finanszírozhatók a most induló pályázatból.
Szerdától összesen 212,5 milliárd forintos fejlesztési keret nyílik kis- és középvállalatok számára két területen: a kapacitásbővítő és az élelmiszeripari beruházásokhoz. A felhívásokra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében lehet pályázni.
A kapacitásbővítő beruházásokat támogató felhívás mikro-, kis- és középvállatok számára nyílik, keretösszege 112,5 milliárd forint. Ebből a vissza nem térítendő támogatás 37,5 milliárd forint, a kölcsön pedig 75 milliárd forint. A szabad vállalkozási zónák területén kívül a feldolgozóipari ágazatban, a szabad vállalkozási zónák területén belül tevékenységi korlátozás nélkül pályázhatnak a vállalkozások kapacitásbővítő beruházásokhoz.
Az elnyert összegből lehetőség van
A felhívás keretében legalább 10 százalékos saját forrással igényelhető vissza nem térítendő támogatás, valamint kölcsön. A támogatás igényelhető összege 5-50 millió forint, a kölcsöné pedig 10-145 millió forint. A kölcsön futamideje maximum 15 év, a kamat pedig évi 2 százalék.
Az élelmiszeripari beruházások támogatására 100 milliárdos keret indult el, ebből 50 milliárd visszatérítendő 50 milliárd vissza nem térítendő forrást jelent. A vállalkozások 50-750 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el, míg az igényelhető kölcsön összege minimum 50 millió, maximum 2 milliárd forint lehet. A kölcsön futamideje a szerződéskötéstől számítva maximum 15 év, a kamat évi 1 százalék.
A forrás a cégek piaci pozíciójának erősítését, munkahelyek megtartását eredményező beruházások megvalósítását segíti.
Támogatás igényelhető többek között faluházak fejlesztésére, szolgálati lakás felújítására vagy kialakítására, illetve orvosi rendelők fejlesztésére is.
A projekt elsősorban a klasszikus építőipari üzemi előregyártó rendszerek fejlesztésén és tervezésén, másodsorban a BIM és annak integrált hasznosításán alapul.