2024.03.29, Péntek
Három kastély és egy vár is megújul Békés megyében

Három kastély és egy vár is megújul Békés megyében

2017.04.14. 12:08 - Hegedűs Gergely

A mostani ciklusban már 65 milliárdnyi uniós forrásra kötöttek szerződést a régióban induló 243 fejlesztési projektben.

Hirdetés

Békés megyéből négy épület került be a nemzeti vár- és kastélyprogramba. A gyulai vár, a geszti Tisza-kastély, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély és a kondorosi Batthyány-Geist-kastély felújítása várhatóan jövőre indul. A fejlesztéseket a megyei fejlesztési biztos jelentette be a Békés Megyei Önkormányzat ülésén, ahol a most zajló uniós költségvetési ciklus forrásainak felhasználását mutatta be. Vantara Gyula hozzátette, 900 millió forintból a békéscsabai evangélikus egyházközség több épülete is megújul a reformáció 500. és a város újratelepülésének 300. évfordulója alkalmából.    

A már lezajlott fejlesztésekről elmondta, 38 milliárd forintból 66 településen zajlott le az ivóvízminőség-javító program. Emellett 14 milliárd forintból, 86 településen pedig kiépült a dél-alföldi regionális hulladékgazdálkodási rendszer. A Budapest-Lőkösháza vasútvonalon Békéscsaba és Murony között vágány- és állomásfelújítások zajlottak, valamint felújították a békési megyeszékhely vasútállomását 35 milliárd forintból.


Hogy ne csak egy aszfaltcsík legyen az M44-es

A jövő nagyobb projektjei közül kiemelte, 2018-ig a Budapest-Békéscsaba-Lökösáza vonalnak az országhatárig tartó szakaszát is felújítják mintegy kétmilliárd forintból, a beruházás jelenleg előkészítés alatt áll. Említette a M44-es gyorsforgalmi út első, Tiszakürt és Kondoros közötti, 62 kilométer hosszú szakaszának munkáit, melyek befejezése 2019 harmadik negyedévében várható. Hozzátette, a megyének kiemelt feladata a remélt betelepülő vállalkozások számára megfelelően képzett munkaerő biztosítása a jövőben, "ellenkező esetben az M44 nem a megye felvirágzását hozhatja, hanem csak egy betoncsík lesz".    

Külön kitért rá, hogy a Modern városok program során Békéscsabán mintegy 40 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg.    


A környezetvédelembe és a közlekedésbe érkezik a legtöbb pénz

A politikus elmondta, a megyében a mostani ciklusban eddig 231 milliárd forint összértékű projektkérelem érkezett be Békésben, ebből 73 milliárdnyit támogattak eddig, 65 milliárdra szerződtek le és 28 milliárdot fizettek ki. Ez 1364 projektkérelemből 303 támogatottat jelent; 243-ra szerződtek le és 166-ot fizettek ki.

A támogatott projektek közül 25,2 milliárdnyit államháztartáson belüli, ugyanennyit államháztartáson kívüli nonprofit szervezeteknek ítéltek meg. 4,5 milliárd forintot kis-, 3,3 milliárdot közép-, 946 milliót mikrovállalkozások kaptak a megyében.    

Terület szerint a legtöbb támogatás, 28 milliárd forint környezetvédelmi, 18,3 milliárd közlekedési célokat szolgál. Ezen kívül oktatásra, felnőttképzésre (5,1 milliárd), vállalkozásfejlesztésre (4,8 milliárd) és energiára (4,7 milliárd) fordítanak magasabb összegben uniós pénzeket.    

Pályázatokkastélyfelújítás

Hírlevél

Hirdetés