A 120 éves intézmény több mint két és félszer akkora kiállítóteret nyer Kőbányán, a korábbi 80 kiállított jármű helyett 190 kiállítására van lehetőség.
Megjelent a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum újjáépítésével kapcsolatos második ajánlati felhívás. Augusztusban számoltunk be a kőbányai rozsdaövezetben újjászülető intézmény épületének tervpályázatáról, most a mérnöki feladatokra vonatkozó keretmegállapodás a kiírás tárgya. A korábbi Közlekedési Múzeum bontása a Városligetben 2017 februárjában zárult le, az új otthonát a MÁV egykori északi járműjavítója területén alakítják ki.
A mostani hirdetmény szerint a keretmegállapodás a Közlekedési Múzeum új telephelyének megvalósításához szükséges
A keretmegállapodás időtartama 48 hónap, a szerződés meghosszabbítható.
A MÁV-járműjavító hét hektáros telkén az 56 éve épült Dieselcsarnokba költözik a múzeum. A kilenc párhuzamos hajóból álló, mintegy 110 méter hosszú csarnokban az intézmény korábban szétszórt funkciói, a kiállítás, a kutatóhely, a raktár és a szakkönyvtár is egy helyre kerül.
A korábbi városligeti épülethez képest az új helyszínen több mint két és félszer akkora, 13 ezer négyzetméternyi kiállítótér áll a 120 éves intézmény rendelkezésére. Míg az előző kiállítóhelyen csupán 80 eredeti jármű bemutatására volt lehetőség, az új tárlaton legalább 190 darabot láthat majd a közönség.
A kőbányai helyszín környezetében több barnamezős beruházás zajlik, a legjelentősebb a Magyar Állami Operaház Műhelyházának kialakítása, valamint a Népliget megújítása.
Támogatás igényelhető többek között faluházak fejlesztésére, szolgálati lakás felújítására vagy kialakítására, illetve orvosi rendelők fejlesztésére is.
A projekt elsősorban a klasszikus építőipari üzemi előregyártó rendszerek fejlesztésén és tervezésén, másodsorban a BIM és annak integrált hasznosításán alapul.