Az emberiség egyik legnagyobb kihívása az emberek és a természet egymással történő összehangolása. Az urbanizáció megállíthatatlanul folytatódik, aminek eredményeként extrém időjárási körülményekkel találkozhatunk, melyekre megoldást nyújthatnak az ACO Kft. termékei.
Életterünk folyamatosan változik, a népesség növekedésével egyre több ember él ugyanakkora vagy kisebb területen, azaz az egy személyre jutó élettér csökken. Ezeket a területeket jóformán teljesen leburkoljuk, lebetonozzuk, ezáltal a természeti környezetben észlelhető felületi beszivárgás gyakorlatilag teljesen megszűnik, és a lehullott csapadékmennyiség a felszínen mozog.
Heves esőzések alkalmával ezeken a burkolt felületeken nagy tömegű víz gyűlik össze, melynek elvezetése hatalmas kihívásokat jelent az üzemeltetők számára. A burkolt felszínen ez a nagy mennyiségű víz utat tör magának és az általa okozott károk, illetve következmények beláthatatlanok lehetnek.
Az ACO megmutatja, hogy ezekre az esetekre úgy is fel lehet készülni, hogy nem teszünk kárt a természeti környezetben. Csapadékvíz-gazdálkodási megoldásának köszönhetően a vállalat fenntartható módon reagál az átmeneti, nagy tömegű esővízre.
Az ACO támogatja a természetes vízkörforgást azáltal, hogy termékei elnyelik a vizet, ideiglenesen tárolják, majd visszaengedik, illetve elszivárogtatják azt.
Ezzel a tevékenységgel az ACO műszaki megoldásai számos fontos feladatot látnak el, így a talajvíz védelmét, a szennyvízhálózat terheltségének enyhítését és az árvízvédelmet is. IIyen módon az értékes csapadékvizet már a keletkezés helyén vissza tudjuk juttatni a természetbe a közműhálózat terhelése nélkül.
A fent ismertetett körforgás hátterében az ACO által kialakított rendszerlánca áll, amelynek négy eleme:
„Különleges helyzetben vagyunk a csapadékvíz-gazdálkodás területén, ugyanis az ACO elkötelezett és következetes abban, hogy ilyen átfogó és komplex megoldást kínáló rendszerláncban gondolkozzék” – ismertette Dobos István, az ACO Kereskedelmi Kft. SWM menedzsere. „Rendszerünk elemei egymásra épülő folyamatként biztosítják a csapadékvíz-gazdálkodást a csapadék összegyűjtésétől kezdve annak megtisztításán keresztül a természetnek való visszaadásáig. A folyamat mindegyik lépésére rendelkezünk megfelelő termékkel, amelyek segítségével összhangba hozhatjuk az épített és a természeti környezetet” – fejtette ki Dobos István.
Első lépésként összegyűjtjük az esővizet: mindegy, hogy vonalmenti vagy pontszerű gyűjtőt használunk, minden alkalmazási területre megbízható műszaki megoldások állnak rendelkezésre. A következő lépés a víz tisztítása és kezelése. A különböző ülepítőtartályok és berendezések használata lehetővé teszi az esővíz szakszerű tisztítását az esetleges törvényi előírásoknak megfelelően, mielőtt visszajuttatnánk a talajvízbe vagy bármilyen élővizi befogadóba.
A megtisztított csapadékvizet fokozatosan, szikkasztásos technológiával juttatjuk vissza a talajba, így a talajvíz szintje közel egyenletes marad. Az ACO megfelelő szivattyúkat és áramlásszabályozót kínál az összegyűjtött csapadékvíz szabályozott módon – elsősorban – a közműhálózatba történő elvezetésére.
„Az ACO rendszerével biztosítható, hogy az emberek és a környezet között nem alakul ki konfliktus. A megfelelően átgondolt és megtervezett rendszerláncunkkal a csapadékvíz-gazdálkodás kiszámíthatóan és fenntarthatóan megoldható – már ma is és a jövőben is” – tette hozzá Dobos István.
Az ACO SWM filozófiájáról és a kapcsolódó termékekről részletes információ ide kattintva érhető el.
50 éves gázvezetékeket váltott ki a VABEKO az ajkai timföldgyár korszerűsítése során.
Az STR Hídgerenda termékcsalád 67-es látrányi elkerülőjén debütált.