2024.08.20
Többek közt az M43-as autópályára jutást is segíti a most zajló beruházás, amely sikeres érdekképviselet eredményeként indulhatott el.
2024.08.16
Az Algyő közeléből induló közút több mint 6 kilométeres szakaszát teszi rendbe a Duna Aszfalt.
2024.08.09
Már aszfaltozzák a STRABAG szakemberei a mezőföldi Kisapostag fő utcáját. A Fejér vármegyei községben csapadékvíz-elvezető rendszer, közpark is épül és akadálymentessé és biztonságosabbá teszik a településen belül a közlekedés feltételeit.
2024.08.08
A Bács-Kiskun vármegyében fekvő Szalkszentmárton, a település életében kiemelt szerepet betöltő útjainak egy-egy szakaszát újította fel. A munkálatokat a Soltút Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Kft. végezte el.
2024.08.01
Az M1, M15, M3, M30, M35, M4 és M7 szakaszai összesen 480 kilométer sávhosszúságban újultak meg idén júliusig.
2024.07.29
Még az idén további négy útfejlesztési projekt indul a térségben.
2024.07.26
Dabason nyolc különböző helyszínen dolgoznak majd.
2024.07.17
Elkészült a Soltút Kft. a Kiskunhalastól az 5412-as útig tartó Kopolyai út felújításának második ütemével. A kiszélesített és felújított közlekedési folyosón, egyszerűbbé válik a közlekedés a csipkéjéről híres város és Kunfehértó között.
2024.07.11
Koji László az ágazat és az általa kivitelezett építmények felhasználói számára is fontos témákban tett számos szakmai javaslatot.
2024.07.02
Az M6-os és az M8-as mintegy 27 kilométernyi szakaszán végeznek burkolatfelújítást, emellett számos csomópont, pihenő burkolatát is cserélik.
2024.06.28
A Soltút mintegy 2 kilométernyi szakaszon dolgozott Kiskunmajsa északi és keleti vonzáskörzetében.
2024.06.24
A munkálatok egy összetett beruházássorozat részét képezik, a Colas jövő héten kezdi a kivitelezést.
2024.06.14
A Penta Általános Építőipari Kft. közvetlen kapcsolatot épített ki a főváros XVII. kerületében a Cinkotai út és Keresztúri út között.
2024.06.04
Az utóbbi időben sűrűn találkozunk a legforgalmasabb autópályákon, útfelújítások miatti sávelzárásokkal, mindez egy átfogó koncepció része. Az MKIF Zrt. egységes műszaki szintre hozza a magyar államtól 2022. szeptember 1-én üzemeltetésre, fenntartásra, fejlesztésre átvett gyorsforgalmi utakat. Három év alatt több mint félezer kilométer újul meg – képekkel és információkkal mutatjuk be, mi történt eddig idén.
2024.06.02
Szada egyik forgalmas utcáját újítják fel.
2024.08.18
A főváros határában zajló beruházásban a HE-DO az elavult közmű infrastruktúrát is megújítja.
2024.08.14
Augusztus végére elkészül a SWIETELSKY Magyarország a Szentendrei út több ütemben zajló átalakításával.
2024.08.09
Mintegy nettó 339 millió forintos ajánlat lett a legjobb a feltételes közbeszerzési versenyen.
2024.08.05
Teljes burkolatcserével újítja fel a Swietelsky Magyarország Mosonmagyaróvár egyik patinás utcáját.
2024.07.31
Egyetlen érintés a mobilon vezetés közben egy másik ember életébe kerülhet: a balesetek statisztikái szerint manapság ebbe nagyon sokan bele se gondolnak. Nem csoda, hogy a gyorsforgalmi utak szintrehozása és a tervezett autópálya-fejlesztések mellett legalább ekkora súllyal bír a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. küldetésében a biztonságosabb közlekedés megteremtése.
2024.07.26
A Baranya vármegyei Szentlőrincen és Pécsett belterületi utakat újít fel a STRABAG. Szalántán és térségében pedig az A-Híd Zrt. által elvégzett szennyvízcsatorna építések után az utak helyreállítási munkálatait végzik el a cég szakemberei.
2024.07.26
A városban közel félszáz utca kap szilárd burkolatot a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében.
2024.07.15
Az úgynevezett nagyfelületű burkolatjavítási munkálatok során egy-egy útszakasz rossz állapotban lévő részeit javíttatja a Magyar Közút lokálisan, nagy kiterjedésben.
2024.07.04
A Békés vármegyei Csanádapáca mintegy 247 millió forintnyi uniós támogatással finanszírozza az építkezéseket.
2024.06.30
Amint 2025. szeptemberére elkészül az MKIF Zrt. az általa kezelt gyorsforgalmi utak szintrehozásával, kezdődhetnek a fejlesztések.
2024.06.26
A munkálatokkal várhatóan még a tanévkezdés előtt elkészülnek.
2024.06.19
Az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet, összesen 8 kilométernyi sávhosszon Érd és Székesfehérvár között a biztonság érdekében szükségessé vált a munka. A hétvégéken (és hétfőn), illetve augusztusban nem lesznek terelések és munkát sem végeznek.
2024.06.13
A Jászjákóhalma központjába vezető utakat a HE-DO újította fel.
2024.06.03
A 3-as főútnak a város külső térségében fekvő szakasza kapott fejlesztéseket; a nyugati elkerülő út új nyomvonalú szakaszán pedig még dolgozik a HE-DO és a Colas konzorciuma.
2024.05.31
Dömsöd mintegy 150 millió forint uniós pályázaton elnyert forrásból újítja fel a Kunszentmiklósi utat. A munkát a közbeszerzési eljáráson a legkedvezőbb ajánlatot tevő Soltút Kft. végezheti el.