2018-ra két keréken is elérhetővé válik a tatabányai Bánhida a részben EU-s támogatásból megvalósuló kerékpárútfejlesztésnek köszönhetően.
A tatabányai önkormányzat 470 millió forintból fejleszti a város kerékpárútjait 5,1 kilométeres szakaszon. A fejlesztéshez az önkormányzat a TOP-6. Fenntartható városi közlekedésfejlesztés program keretében 362 millió forint támogatást nyert el, és 108 millió forint önerőt biztosít - ismertette Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. A beruházás 2018 nyaráig valósul meg.
Az új kerékpárútszakasz Bánhida városrészt köti be a tatabányai kerékpárút-hálózatba: az Erdész úti és Síkvölgyi úti kerékpárút összekötése mellett a jövőben a Kossuth Lajos utca és az Összekötő út között is kerékpáros nyomjelzés segíti majd a közlekedőket. A fejlesztés a Polacsek köz átépítésével fog megvalósulni, ahol a gyalogos közlekedés biztosítása mellett alakítanak ki új utat és kerékpárutat. Körforgalom kerül kiépítésre a bánhidai „Két kard” emlékműnél, ahol a kereszteződés most bonyolult vonalvezetésű és balesetveszélyes.
A fejlesztés nem csak Bánhida, hanem Dózsakert lakossága számára is jelentős előrelépés: ezentúl kerékpárúton is elérhetővé válnak a kórház, a városközpont és a kormányhivatal szolgáltatásai. A beruházásnak köszönhetően Bánhida főutcájának megközelítése, valamint a közlekedés biztonsága is jelentősen javulni fog.
A tervezett kerékpáros útvonal az Erdész út és a Síkvölgyi út között:
Síkvölgyi út – Kossuth Lajos utca mellett – Kossuth Lajos utca végén újonnan létesítendő körforgalom – Polacsek köz (gyalogos közlekedés biztosítása mellett új út és kerékpárút) – Madách Imre utca - Dózsa György út mellett – Erdész út, valamint leágazás a Bánhidai lakótelep 402-405-től a Bánhidai lakótelep 201-206 és a 111-116 számú épületek előtt a Turul utcáig (Szent Borbála Kórház) majd onnan a Dózsa György útig.
A tervezett kerékpáros útvonal a Kossuth Lajos utca és az Összekötő út között:
Kossuth Lajos utca –Vértes utca és a Moravcsik utca – Skrováni Imre utca – Új sor – Összekötő út (KEM Kormányhivatal)
Tatabánya és Tata térségében az elmúlt három évben mintegy huszonöt kilométeres hosszúságban épültek kerékpárutak. Tatabányán a város hosszában vezetett útvonalak mellett az ipari park üzemeit is bekötötték a hálózatba. A megyeszékhelyről Tata érintésével, az Által-ér völgyében a 16 kilométerre fekvő Dunaalmásig is épült kerékpárút, részben természetvédelmi területen.

Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.