Az átadón elhangzott: a jövő évben csaknem 8 milliárd forintból újulhatnak meg további utak Békés megyében.
Uniós és költségvetési forrásból csaknem 8 milliárd forintot szánnak Békés megye útjainak felújítására 2017-ben - jelentette be Dankó Béla megyei útügyi biztos pénteken Körösladányban, ahol átadtak egy 1,6 kilométeres felújított szakaszt a 47-es úton.
2017-ben főként alsóbbrendű, két- és háromszámjegyű utakat újítanak fel. Az útügyi biztos részben megerősítette a májusban már nyilvánosságra hozott terveket: a belső forrásokból finanszírozott útfelújítási program részeként 2017-ben Békés megyében 12 útszakasz, összesen 28,5 kilométer hosszon újulhat meg 4,3 milliárd forintból. Tartalék listán szerepel további 6,4 kilométer szakasz felújítása egymilliárd forint értékben, a képviselő reményei szerint erre a 7 szakaszra is tudnak majd forrást szerezni.
Hozzátette: jóváhagyták a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből megvalósuló útfejlesztések listáját is, azon Békésből 13 útszakasz, 24,6 kilométer hosszon szerepel, összesen 3,6 milliárd forint értékben.
A Hercegszántó - Béreg határátkelőhely fejlesztésével a megnyithatják az utat a teherjárművek előtt. A Délútnak 40 hónapja lesz a munkára.
A kopó-, kötő- és alapréteg felmarásával elindította az MKIF az M1-es új csomópontjának kialakítását.