Ütemterv szerint haladnak az M86-os munkái, az aszfaltozás már júliusban befejeződött. Októbertől gyorsforgalmi úton elérhetővé válik Szombathely.
Október végén nyílik meg a forgalom előtt az M86 gyorsforgalmi út utolsó, Hegyfalu és Csorna közötti szakasza. A beruházásnak köszönhetően Szombathely az M1 autópályától gyorsforgalmi úton lesz elérhető. A főpályán júliusban befejeződtek az aszfaltozási munkák, elkészült a kopóréteg és befejeződött a véderdők telepítése. A kivitelezés jelenlegi állásáról sajtóbejáráson számoltak be.
Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az építkezés az ütemtervnek megfelelően halad. A következő két hónapban:
Az M86 befejező, 40,9 kilométer hosszú gyorsforgalmi útjának építése két ütemben valósul meg Szeleste és Csorna között. A 2×2 sávos út első szakasza Szeleste-Hegyfalu között 2015. szeptemberében elkészült, a hiányzó Hegyfalu Csorna közötti új nyomvonalú gyorsforgalmi útszakasz az M86-84.sz. főúti csomóponttól indul, és az M85-M86 Csorna elkerülő szakaszának déli csomópontjához kapcsolódik. Az őszi átadásig a 33,4 km hosszú szakaszon 3 különszintű csomópont épül.
A kivitelezést a KS-M86 II. Konzorcium végzi, nettó 65,9 milliárd forint értékben, 85 százalék uniós és 15 százalék hazai forrásból.
Különálló lakóövezetet kapcsol Fót további részeihez az út, melyet most felújítottak.
Már javában dolgozik az MKIF az M1-es hídjainak átépítésén.