A Gyöngyös és Jászberény közötti 3203-as út atkári hídját és egyik szakaszát is rendbe teszik.
Megújul a Gyöngyöst Jászberénnyel összekötő 3203-as közút egyik hídja. Az Atkár mellett a Rédei-Nagy-patakon átívelő hidat a Közbeszerzési Hatóság értesítője szerint teljesen lecserélik. A nettó 126 millió forintos beruházást a Kútház Kft. kivitelezi.
A győri székhelyű cégnek a régi híd elbontása és az új felépítése mellett feladata lesz a 3203-as út egy 250 méteres szakaszának korrekciója teljes útzár mellett.
A hatvanonline.hu korábbi tájékoztatása szerint a megnövekedett kamionforgalom miatt a híd már több éve megrokkant, csak korlátozottan lehet rajta közlekedni, görbe a korlátja, romos a szerkezete.




Centiméteres pontossággal emelték be az 56 méteres nyílásközű híd első elemét.
Több mint 6,7 kilométernyi kerékpárút készülhet el a Zala Kétkeréken program keretében. Kiválasztották a kivitelezőt, elkezdődhetnek a munkálatok Csapi, Kisrécse, Zalasárszeg és Galambok térségében.