Hidak, köz- és kerékpárutak épülhetnek meg mind az északi, mind a déli határ mentén, a legnagyobb fejlesztések a magyar-szlovák határon várhatóak.
A 2014-2020-as európai uniós finanszírozási ciklusban közel 400 milliárd forint áll rendelkezésre a határ menti települések infrastruktúrájának, környezeti állapotának, egészségügyi rendszerének fejlesztésére. Az uniós források felhasználhatók még az oktatás, a turisztika és a kutatás területén is - mondta Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára szerdán.
Perényi Zsigmond ismertette a 2014-2020-as uniós finanszírozási ciklusban tervezett beruházásokat.
Az infrastruktúra fejlesztését célzó, határon átnyúló programokban a pályázati források több mint 40 százalékát kiírták már, jövőre pedig a tervek szerint az összes pályázati lehetőség elérhetővé válik – tette hozzá a helyettes államtitkár.
Az előző, 2007-2013-as uniós finanszírozási ciklushoz képest a jelenlegi ciklusban már a kis- és közepes vállalkozások is pályázati lehetőséghez jutnak. Eddig főként egyházak, önkormányzatok, civil szervezetek, iskolák pályázhattak, a határon átnyúló programokban elérhető európai uniós forrásokat nem lehetett felhasználni a gazdaság, illetve az egyes cégek fejlesztésére. A magyar kormány a korábbi és a jelenlegi ciklus végrehajtásában is stratégiai partnerként tekint az egyházakra.
A már jelen lévő cégek mellé újabb vállalkozások betelepülése előtt nyithatja meg az utat Ajka a Főnix Ipari Park komplex infrastruktúra-fejlesztésének újabb ütemével. A város megbízásából a STRABAG többek között nagy teherbírású úthálózatot, az ipari tevékenységhez méretezett ivóvíz- és szennyvízvezetéket épít.
Hatalmas kapacitást mozgat a román UMB és a bosnyák EuroAsfalt konzorciuma, hogy sikerüljön tavasszal átadni a „medvealagutakat”.