Magyarország legterheltebb útján 11,5 kilométeren cserélik le az aszfaltot betonra, emellett három híd is megújul.
Kiírták a pályázatot az M0-s déli szektorában az M6-os és az 51-es út közötti 11,5 kilométeres szakasz bal pályája felújításának tervezésére és kivitelezésére.
A Halásztelek, Szigetszentmiklós és Dunaharaszti térségében húzódó útszakaszon a kivitelezőnek a bal pályáján kell nagy szilárdságú, kétrétegű, mosott felületű, 26 centiméter vastag betonburkolatot építenie. A három sávon, valamint leállósávon a burkolat felülete mintegy 150 ezer négyzetméter. Ez a felület tartalmaz három különszintű csomópontot, egy pihenőhelyet, tíz felüljárót és két aluljárót is.
A szakasz magában foglalja a Deák Ferenc (Hárosi) Duna-híd, valamint két másik híd felújítását. Az érintett útrészen mindenhol kicserélik a szalagkorlátokat, és ahol szükséges, a kandelábereket is.
A beruházás keretében 130 ezer négyzetméter zajfal telepítésével fejlesztik a szakasz zajvédelmét, csökkentve ezáltal a XXII. kerület, a Hárosi híd és környéke, Halásztelek, Dunaharaszti és Szigetszentmiklós zajszintjét.
2019. júniusig kizárólag a zajárnyékoló fal építhető, a kivitelezési munkák csak ezután kezdődhetnek meg.
A betonburkolat hazánkban a 70-es évekig elterjedt volt, aszfalt helyetti újbóli alkalmazása a 2000-es években kezdett megjelenni. A fokozott terhelésű útszakaszokon alkalmazzák (pl. M0-s keleti szektora, budapesti buszmegállók előtti útszakaszok) a beton nagyobb élettartama, teherbírása, kisebb mértékű nyomvályúsodása miatt.
Az M0-s déli szakasza Magyarország legnagyobb igénybevételnek kitett gyorsforgalmi útja, a nyári csúcsidőszakban átlagosan mintegy 75-100 ezer jármű halad át rajta naponta.
Az M1-es autópálya bővítésével együtt átépítik és modernizálják a pihenőhelyeket is. A Concó esetében nemcsak új kamionparkolók épülnek, hanem a közelében lévő híd helyett egy új is épül, amely alatt elfér a kiszélesített főpálya és a lehajtóág is.
Már több mint 80 százalékos készültségnél tart a Flórián téri felüljárók felújítása. A KM Építő és a HE-DO kivitelezésében jelenleg az északi felüljárón zajlanak a munkák, a főbb feladatok pedig a nyár végére befejeződhetnek.