Az első projektben a Szent István út meghosszabbításával épít vasúti átkelőt az A-Híd a megye legnagyobb lélekszámú településén.
Érden hétfőn délelőtt megtartották az Szent István úti felüljárók alapkőletételét. Az A-Híd Zrt. kivitelezésében létrejövő két műtárgyból álló hídrendszer a Kossuth Lajos utcától a Velencei útig vezeti a forgalmat, közben átível majd a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal felett.
A pest megyei városban számos vasútfejlesztés valósul meg, a fehérvári vonal felújítása megtörtént és a pécsi vonalon is elkezdődtek a munkálatok. 2020-ra teljesen új állomásokat, parkolókat kap a város és a Szent István utcaival együtt az ötödik külön szintű átkelő épül meg.
A hétfői eseményen Aradszky András országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a projekttel Érd nagy lépést tesz abba az irányba, hogy megszüntesse a közlekedési megosztottságát. „Jelenleg, ha valaki el akar jutni parkvárosból a központba, annak csak egy lehetősége van sorompó nélküli átkelőt használni” – emlékeztetett a politikus.
A várost 1880 óta érinti a vasút, a település a pályaszakaszok között épült fel. T. Mészáros András érdi polgármester elmondta: már 40 éve várnak a beruházásra és 17 éve szorgalmazzák a megvalósítását.
A beruházás értéke 1,3 milliárd forint, a kormány a vasúti fejlesztési alapból támogatja, illetve európai uniós forrásokat is felhasználnak a kivotelezéshez. A 774 méter hosszú szakaszon új útvonalat építenek és felújításokat is végeznek a két átkelő megvalósításán kívül. Kiépítik a közvilágítást és a csapadékvíz elvezető rendszert is.
A hídfőknél már korábban megkezdődtek a kivitelezési munkálatok, a bontási feladatokat elvégezték, a próbacölöpözés ütemterv szerint zajlik. A 60 méter támaszközű felüljárók egymáshoz nagyon közel kerülnek. A műtárgyakat fúrt vasbeton alapozással és monolit vasbeton hídfővel építik fel, előregyártott pályaelemek felhasználásával - tudta meg lapunk a helyszínen.
Október végén indul a Flórián téri felüljáró második üteme, a munkálatokat a KM Építő végzi a HE-DO közreműködésével. A fejlesztés újabb lépés a városrész közlekedési infrastruktúrájának megújításában.
A Duna Aszfalt Építő Zrt. kivitelezésében megvalósuló Mátészalka-Ököritófülpös szakasz első 10 kilométerén már közel járnak a befejezéshez. Ugyanakkor a teljes szakaszon befejeződik idén a földmunkák döntő része; továbbá jelentős előrehaladást értek el az út- és hídépítésekben is.