2024.03.28, Csütörtök
Indul az M3-as utolsó szakaszának az előkészítése

Indul az M3-as utolsó szakaszának az előkészítése

magyarepitok.hu

2018.03.07. 09:06 - Hegedűs Gergely

A Vásárosnamény és az ukrán határ közötti 25 kilométeren többek közt a nyomvonal megállapításához szükséges dokumentáció lesz a nyertes konzorcium feladata.

Hirdetés

A beruházó NIF Zrt. kihirdette az M3-as autópálya utolsó szakaszára vonatkozó közbeszerzés eredményét. A Vásárosnamény és a magyar-ukrán határon fekvő Beregdaróc közötti részen a nyertes a UTIBER Közúti Beruházó Kft., FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. és a CONSTREAL Mérnöki Iroda Kft. alkotta konzorcium lett.

A hirdetmény szerint a nyertes konzorcium feladata a hozzávetőlegesen 25 kilométeres szakaszon

  • a nyomvonal kormányrendelettel való megállapításához szükséges dokumentáció (NyMD),  
  • a megvalósíthatósági tanulmány (MT),   
  • a közúti biztonsági hatásvizsgálat (KBHV),   
  • a környezeti hatástanulmány (KHT) elkészítése,   
  • valamint a tanulmányterv (TT) korszerűségi felülvizsgálata.

A tájékoztatóban az áll, a TT felülvizsgálatánál előbb kétszer kétsávos sávos autópálya megvalósítását kell megtervezni. "Majd ebből a megoldásból – a vízszintes és magassági vonalvezetés, valamint keresztmetszeti kiépítés ütemezését figyelembe véve – visszaépítve kell kialakítani az autópályává fejleszthető kétsávos út tervét" - olvasható a TED-en. Emellett javaslatot kell tenni az autópálya későbbi racionális kiépítésére is.

Ugyanakkor a KHT-t és a hozzá tartozó egyéb dokumentációt kétszer kétsávos autópálya hatásaira kell elkészíteni és a környezetvédelmi engedélyt is erre kell kérelmezni.


Új határátkelő is létesül a projektben

A szakasz kiépítésével az M3-as autópálya eléri teljes tervezett hosszát, a 307 kilométert. Az M3-as az egy újonnan létesülő határátkelőhellyel fog csatlakozni Ukrajnához. A Beregdaróc-Beregdéda határátkelőnek, valamint az ott létesítendő komplex pihenőhely, az egyszerű pihenőhelyek, a tengelysúlymérő tanulmányait is el kell készíteni a tanulmányterv (TT) részeként a nyertes konzorciumnak.

A korábbi ukrán-magyar egyeztetések szerint az így meghosszabbodó M3-ast összekötik a Csap-Kijev útvonallal. A tájékoztatóból ennek megfelelően kiderül, a nyertesnek szoros kapcsolatot kialakítani Ukrajna érintett szerveivel és szakembereivel, az egész tervezési folyamat alatt egyeztetni velük, jegyzőkönyveket készíteni magyar és ukrán nyelven.

Ennek a térségnek jelenleg a Vásárosnamény és Beregsurány közötti 41-es főúút végpontja biztosít határátkelőt utóbbi településnél, Beregdaróctól délre.

ÚtépítésM3-as autópályaVásárosnaményBeregdaróc

Hírlevél

Hirdetés