Megszépült a burkolat a II. kerületi Vérhalom tér, Vérhalom utca és Szemlőhegy utca nagy részén is.
A tavaly sikeresen befejezett Bimbó úti rekonstrukciós munkát követően ismét a II. kerületben dolgozott a Colas Út Zrt.: ezúttal összesen 1,3 kilométer hosszan végeztek útfelújítást a Budapest Közút Zrt. beruházása keretében. A szükséges pénzügyi forrást a 2016-2018. évi útfelújítási program részeként Budapest Főváros Önkormányzata biztosította.
Nettó 120 millió forintból megújult:
A kivitelezés oroszlánrésze a Szemlőhegy utcában történt, ahol teljes pályaszerkezet-cserét hajtottak végre az útpályán és a két oldalon lévő járdán is, a meglévő közműszerelvények és távközlési aknafedlapok szintezésével, cseréjével együtt - ismertette a részleteket a Magyar Építőknek Takács Máté, a Colas építésvezetője. A Vérhalom utca páratlan oldalán a járda szintén teljes szerkezetében megújult, az útpálya a marási munkákat követően két réteg aszfaltburkolatot kapott. A Vérhalom tér útpályájára egyes szakaszokon félpályában, máshol teljes szélességben került új aszfaltréteg, míg a térhez kapcsolódó utcák torkolatai formájukban alakultak át.
A munkaterület átadása március 19-én történt meg, a projektet szűk határidővel, feszített munkavégzéssel kellett május 28-ig befejezni.
A megyeszékhely és a környéki települések szempontjából történelminek számító beruházás a KE-VÍZ 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. konzorciumának kivitelezésében valósul meg.
A Határ utca és a Klapka utca összekötését idő előtt fejezte be a vállalat.