2018.11.17, Szombat
Már készülnek az M1-es háromsávúsításának tervei
Fotók: illlusztráció (Bernát Benjámin/magyarepitok.hu)

Már készülnek az M1-es háromsávúsításának tervei

magyarepitok.hu

2018.11.08. 13:35

Szabó Ákos

A Budapestet Béccsel összekötő autópálya bővítése a magyar fővárostól Győrig indul el 2021-ig.

Hirdetés

Tavasszal beszámoltunk arról, hogy kiírták az M1-es autópálya két, összesen mintegy 90 kilométernyi szakaszán a 2x3 sávossá alakítás előzetes tervpályázatát, ezt követően pedig Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyár elején elmondta: megszületett a döntés az időpontról is, 2021-ben kezdődik el majd a generálkivitelezés.

 

Négy tervezőiroda dolgozik a feladaton

A tervezési folyamat most elkezdődik,

  • a Budapest és Tatabánya-Újváros közötti mintegy 45 kilométeres szakasz fejlesztésének előkészítését az UTIBER Kft., valamint az UNITEF-83 Zrt. végzi el nettó 4,293 milliárd forintból;
  • a Tatabánya-Újváros és a győri M19-es csomópont közötti szintén körülbelül 45 kilométeres útvonal fejlesztését pedig FŐMTERV Zrt. és a RODEN Zrt. végezheti majd el közel 3,4 milliárd forintos költséggel.

A projekt során többek között elkészítik mindkét útszakasz engedélyezési tervét és megszerzik az építlezéshez szükséges engedélyeket. Döntéselőkészítő dokumentációt adnak át, melynek része lesz egyebek mellett hidak és csomópontok vizsgálata is. Ezen felül megvalósíthatósági tanulmányok, környezeti hatástanulmányok és a beruházás előkészítéséhez szükséges számos más feladat is a pályázaton nyertes cégek feladata lesz - derül ki az uniós közbeszerzési adatokból.

 

A fejlődő gazdaságot szolgálja ki a beruházás

 

Az M1-es autópályát eredetileg Budapest és Bécs, illetve Nyugat-Európa összekapcsolására tervezték és a hazai, illetve a nyugati igényekkel számoltak kialakításakor. Azonban az azóta eltelt időszakban a magyar gazdaság nagyobb mértékben kapcsolódott be az európai gyártási tevékenységekbe, továbbá az útvonalat használó vendégmunkások száma is nőtt. Ezek a fejlemények is indokolják a fejlesztést.

 

Folyamatosan újítják fel az M1-est

Miközben a következő néhány évben elindul majd a háromsávos autópálya felépítése, az útvonalon már most is folyamatos felújításokat végeznek. Palkovics László egy korábbi interjúban elmondta: egy mintegy 43 kilométeres útszakaszról kerül sorra, melynek munkálatai 25 milliárd forintból zárulnak le 2019-ig.

autópályaútépítésútfelújításM1-es autópályaUtiber Kft.Roden Kft.Unitef-83 Zrt.Főmterv Mérnöki Tervező Zrt.

Hirdetés