2019.08.24, Szombat
Felújítással és új sávval fejlesztik a legterheltebb hazai autópályát
Illusztráció (magyarepitok.hu/Bernát Benjámin)

Felújítással és új sávval fejlesztik a legterheltebb hazai autópályát

origo.hu

2018.08.27. 08:56 - Hegedűs Gergely

A kormány döntött az M1-es háromsávosításának kezdési időpontjáról.

Hirdetés

A kormányzat M1-es autópályát érintő döntéseiről számolt be az Origónak Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter a legterheltebb autópályájánknak nevezte a sztrádát. „A forgalom az osztrák határ és Budapest között lényegében ezen az egyetlen úton bonyolódik” – mutatott rá a tárcavezető. Hozzátette, a keleti országok munkásai ezen az úton járnak az Európai Unióba, és amikor az M1-est tervezték, nem erre a forgalomra számítottak.

„Az M1-es ügyében a döntés megszületett: 2021-ben elkezdjük az autópályát három sávosra bővíteni” - árulta el Palkovics László.

 

A felújítás már szeptemberben elrajtolhat 

A miniszter úgy fogalmazott, a tűréshatáron van a forgalom, ám addig is van még három év, ami alatt a túlterhelt autópályát működtetni kell. „Ezért a közelmúltban azt a döntést hozta a kormány, hogy megkezdjük egy mintegy 43 kilométer hosszú útszakasz felújítását.”

A kormány közel 25 milliárdos forrást biztosít a beruházásra, melyben nem a kátyúkat javítják, hanem teljes felújítást végeznek. Ezek a munkálatok várhatóan már szeptemberben elkezdődnek  - derült ki a politikus szavaiból, aki arra is kitért, hogy éppen akkor amikor miniszter lett, egy 30 kilométeres dugó alakult ki az M1-esen. Első intézkedésként így egy akciótervet dolgoztatott ki az érintettekkel ki arra vonatkozóan, hogy a felújítás mellett hogyan lehet a közlekedés folyamatosságát biztosítani.

 

Az éjszakai közlekedés segíthet

A tervben arra kerestek megoldást, hogy lehetőség szerint a teherautók éjszaka közlekedjenek Magyarországon keresztül, nappal pedig egy pihenőben álljanak. „Az akciótervnek már látszanak az eredményei” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, az autóban ülők folyamatos informálására az M1-esen Budapest és a határ között wifi-hálózat működik, ami alkalmas arra, hogy a közlekedőkkel tudjanak kommunikálni.

A tervek szerint 2019 végére befejeződik a felújítás. A tárcavezető kérdésre válaszolva azt is elárulta, hogy az M7-esen egyelőre nem tervezik a Balaton felé vezető irány háromsávosítását.

közlekedésfejlesztésközlekedésfejlesztésÚtépítésútfelújításM1-es autópályainterjú

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés