A HE-DO és a KM Építő munkájával megújult útszakasznak köszönhetően a helyi lakosok ismét visszakerülnek a térség vérkeringésébe és javul az életminőségük is.
A Nógrád megyei Kálló és Erdőtarcsa közötti 4,5 kilométeres útszakasz újult meg a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. kivitelezésében. A fejlesztés bruttó 520 millió hazai forrásból valósult meg a Magyar Közút Nzrt. beruházásában.
A projekt keretében a Kálló közelében lévő híd is átépült. Ezen kívül a padkát speciális elemekkel burkolták a járhatóság javítása érdekében, valamint az árkok, a jelzőtáblák és a burkolatjelek is megújultak.
A burkolat a külterületen újrahasznosított technológiával készült, ennek köszönhetően a régi anyag sem veszett kárba, így környezetkímélő módon hozták létre az új útszakaszt. Az új útburkolat a 10 évre előre becsült forgalomnak megfelelő vastagságban készült el.
Az érintett pálya átépítése egy régóta várt fejlesztés volt a helyiek körében, ugyanis már a 70-es évek végétől rossz állapotban volt, nehezítve ezzel az ott élők közlekedését – mondta el Csizmár Gyula, Erdőtarcsa polgármestere. A települések a fejlesztésnek köszönhetően újra visszakerültek a térség vérkeringésébe, és a jó minőségű út révén a környéken élők gyorsabban eljutnak majd a munkahelyükre, ezáltal pedig javul az életminőségük is.
2019-ben elindul a Magyar falu program, melynek köszönhetően további hasonló útfelújítások várhatók. A program keretében az állam 50-70 milliárd forint összegű támogatást biztosít az országban található alsóbbrendű úthálózat fejlesztésére, kifejezetten a falvak és kisebb települések megközelíthetősége céljából – mondta el Balla Mihály, a település országgyűlési képviselője. Azt is hozzátette, hogy a következő 2-3 évben mintegy 90 kilométernyi, településeket összekötő útszakasz felújítása várható.
Összesen 14,1 kilométernyi 2x1 sávos pálya kivitelezési dokumentációjának elkészítésére írtak ki feltételes közbeszerzést.
Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között több mint 20 kilométer hosszan, négy új hidat is építettek.