A Duna Aszfalt, a Hódút, illetve a Délút kivitelezésében elkészült szakaszon elkerülik a településeket a kamionok.
Harminc éve várt beruházást kaptak meg a térségben élők - derült ki a Csongrád megyei nagylaki elkerülőút átadásán, csütörtök délelőtt. Az összesen több mint 5 kilométernyi útszakaszt érintő fejlesztést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) megbízásából a Bács-Kiskun megyei Duna Aszfalt Kft. és Hódút Kft. végezte el fővállalkozóként, a csongrádi Délút Kft. pedig alvállalkozóként vett részt a munkálatokban.
A schengeni övezet külső határán fekvő Nagylaknál az M43-as autópálya 2015-ös átadása után sem szűntek meg a sorok. A forgalom jelentős része ugyan a csanádpalotai átkelőn haladt át, de a növényvédelmi és állat-egészségügyi ellenőrzésre kötelezett rakományt, illetve veszélyes árut szállító járművek (ez naponta 500 teherautót jelentett) Apátfalva, Magyarcsanád és Nagylak belterületét érintve közelíthette meg a számukra továbbra is kijelölt nagylaki közúti határátkelőhelyet.
Korábban voltak olyan napok, amikor a nagylaki átkelőnél várakozó kamionok sora Apátfalva széléig állt – fejtette ki Lázár János, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: a beruházás teljes mértékben hazai forrásokból valósult meg.
Nagy Róbert, a NIF Zrt.. vezérigazgatója az útépítésről beszélve elmondta, a projekt elindításáról meghozott 2015-ös kormánydöntést követően, több évnyi előkészítési munka előzte meg a kivitelezést. A 2018 tavaszán megkezdett útépítés során
Emellett a nagylaki közúti átkelőnél körforgalmi csomópontot építettek ki, a teherforgalom ellenőrzésére pedig egy 386 négyzetméteres vizsgálóépületet alakítottak ki.
A közlekedés biztonságosabb, a települések számára nyugalmasabb lett a beruházással
- derült ki vezérigazgató szavaiból, aki külön megköszönte a mérnököknek, a kivitelezőknek és a NIF Zrt.-től is személyesen Domonkos Gergely projekt-, valamint Povázsai Pál irodavezetőnek a fejlesztés során végzett munkát.
Az esemény az ünnepélyes szalagátvágással ért véget, melynek során Lázár János, Locskai Zoltán nagylaki polgármester, Varga Antal, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezetője és Nagy Róbert ünnepélyesen is átadták az új útszakaszt.










Centiméteres pontossággal emelték be az 56 méteres nyílásközű híd első elemét.
Több mint 6,7 kilométernyi kerékpárút készülhet el a Zala Kétkeréken program keretében. Kiválasztották a kivitelezőt, elkezdődhetnek a munkálatok Csapi, Kisrécse, Zalasárszeg és Galambok térségében.