A 11 kilométeres szakasz többek közt két kistelepüléshez, a kamalduli kolostorhoz és az Oroszlányi Bányászati Múzeumhoz is elérést biztosít.
Elkészült az Oroszlányt Tatabányával összekötő csaknem 13 kilométeres kerékpárút, amely Kecskédet, Környét és a majki kamalduli kolostort is érinti.
A mintegy 1,2 milliárd forint értékű, uniós támogatású beruházással 11,5 kilométer aszfaltozott és 1 kilométer erdei kerékpárút valósult meg.
A burkolattal el nem látott szakasz a fő nyomvonalról ágazik le a kamalduli remeteség majki műemlék együttese felé, ahol 1,6 milliárd forintos beruházás folyik a Fejér B.Á.L. Zrt. és a West Hungária Bau Kft. kivitelezésében. A mintegy 250 éves építmény építőipari, restaurátori, táj- és kertépítészeti fejlesztést kap, és újra látogathatóvá válik.

A vonalvezetés érinti a Mária-út nyomvonalát és a Sacra Velo projekt nyomvonalának részeként kerékpáros megközelítést biztosít az Oroszlányi Bányászati Múzeumnak, melyet félmilliárd forint ráfordításával újítanak fel.
Az út elkészülésével Oroszlány bekapcsolódhat az európai kerékpáros vérkeringésbe, hiszen a már meglévő szakaszok Tatabánya, Tata, Dunaalmás irányába közvetlen összeköttetést teremtenek az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózattal.
Az út hivatalos átadását szeptember közepére tervezik. Az érdeklődők tájékoztatására "Oroszlány-Tatabánya Kerékpárút" néven közösségi oldalt hoztak létre, mely bemutatja az útvonalat és részletesen beszámol a beruházásról.
Nagy erőkkel dolgoznak az M1-es autópálya biatorbágyi szakaszán, ahol a bővítés részeként már a teljes pályaszerkezet visszabontása és újjáépítése zajlik. A Budapest felé vezető oldalon készülhet el először a végleges pályatest és a forgalomtechnika, a biatorbágyi felhajtót pedig a tervek szerint május végén adják át.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.