A Ke-Víz és a Zemplénkő mintegy 5,9 kilométer hosszan újítja fel a Hajdú-Bihar megyében korábban veszélyességéről ismert Debrecen-Hajdúsámson összekötőt.
Tavaly rajtolt el a 471-es út rég várt fejlesztése Debrecentől északra. A megyeszékhelyből Mátészalka felé haladó főutat mintegy 4,6 kilométer hosszan bővítik ki 2x2 sávosra a Ke Víz 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. kivitelezésében.
A Debrecen-Hajdúsámson út nyomvonala jellemzően a jelenlegi nyomvonallal megegyező marad. A bővítés mellett az eddig használt, 340 méter hosszú kerékpárút is megújul, illetve 830 méter hosszan új kerékpárutat is építenek. Ezen felül 5,9 kilométeres szervizutat adnak át 3300 méter hosszon kerékpárosnyomot alakít ki a kivitelező konzorcium.
Az útvonal fejlesztése azért is különösen fontos, mert az út korábban rendkívül rossz állapotú szakasza nagy forgalma ellenére mindössze harmadrendű volt, rossz minőséggel és sok kanyarral, így még korábban kiemelt beruházásnak minősítették a felújítását.
Most a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) arról számolt be, hogy a munkálatok előrehaladása miatt félpályás útlezárás kezdődik meg a Bagoly utca és a Dombhajlat utcák között, mintegy 700 m hosszban. A Debrecen felé haladók az újonnan elkészült szervizutat használhatják, míg a Mátészalka irányába közlekedők a meglévő főút bal oldalára történő átterelés mellett közlekedhetnek.
A kerékpárosokat és a gyalogosokat a Bagoly utca vonalában átterelik a meglévő kerékpárútról a 471-es főút jobb oldalára, ahol szintén az újonnan kiépített szervizutakon juthatnak el a Csalitos és Völgyalja utcákon keresztül a tavaly megépült Hajdúsámson elkerülő, új kerékpáros szakaszára.
Az útlezárások szeptember eleje és október vége között maradnak érvényben.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.