Az eddig elbírált pályázatoknak köszönhetően tizenhárom kerületben, már összesen 47 kilométer hosszan aszfaltoznak le földutakat.
Az elnyert támogatások segítségével valamennyi megmaradt földútját le tudja aszfaltozni 2020 őszére a II. kerület - hangzott el a témában tartott múlt heti sajtótájékoztatón.
Kiderült: a kerület első körben 150 millió forintot nyert el az államtól földútjai burkolására, amelyből 30 millió forintot fordítottak az esemény helyszínéül szolgáló Mészégető utca aszfaltozására. A kerület a támogatást mintegy 100 millió forinttal egészítette ki és a környező utcákat, járdákat és kerékpárutakat is felújította.

Mindemellett a Mészegető utca szomszédságában, több mint 7 milliárd forintból épült fel a közelmúltban átadott Gyarmati Dezső Uszoda, ami az A-Híd Zrt. munkájával valósult meg. Továbbá itt kapott helyet a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont is.
Jelenleg a második ütemben benyújtott pályázatokon további 125 millió forintot nyert el aszfaltozására a kerület, aminek segítségével a városrész valamennyi földútja szilárd burkolatot kaphat.
Az eseményen elhangzott: a kabinet az idén 10 milliárd forintot, a következő időszakban pedig évente legalább 5 milliárd forintot biztosít erre a feladatra. Az eddig elbírált pályázatoknak köszönhetően tizenhárom kerületben, már összesen 47 kilométer hosszan aszfaltoznak le földutakat.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.
Az M6-os autópálya és a mohácsi Busó-körforgalom között mintegy 6 km-es szakaszt adnak át a forgalomnak; összességében közel 30 kilométernyi gyorsforgalmi út épül.