A Duna Aszfalt, valamint a Mészáros és Mészáros által kivitelezett projektben közel 30 kilométer hosszan alakítanak egy 2x1 sávos autóutat.
Jól haladnak a munkák az M8-as autóút Körmend és az osztrák határ (Rábafüzes) közötti szakaszán, amely a Duna Aszfalt Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. közös munkájával készül mintegy 62 milliárd forintból – adott tájékoztatást közleményében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) mint beruházó.
A projekt munkálatai 2018 tavaszán kezdődtek meg, amelynek keretében 2x1 sávos autóutat alakítanak ki 28,9 kilométer hosszan.
Jelenleg is a szakasz teljes hosszán zajlik a kivitelezés, azonban egyes szakaszok műszaki készültsége eltérő: bizonyos szakaszokon a beton burkolatalap készül, más helyszíneken már az aszfalt kötőréteg is elkészült.
Körmend és Rábafüzes között a beruházás keretében megvalósul:
A teljes szakaszon öszesen 22 felüljáró, 13 aluljáró, 8,6 kilométer útkorrekció, 5,1 kilométer szervizút, 700 méter kerékpárút (Körmend Nyugati csomópontnál) és 1,2 kilométer zajárnyékoló fal (Körmend-Horvátnádalja térségében) épül.
A projekt során 10,2 hektár csereerdőt telepítenek, illetve 336 175 darab fát és cserjét ültetnek. Ezen kívül a kivitelezők több mint 2 millió köbméter töltésanyagot építettek be.
A beruházás két szakaszra bontva valósul meg. A Körmend és Vasszentmihály közötti szakasz várhatóan 2021 augusztusára készül el, míg a Vasszentmihálytól Rábafüzesig tartó 9,45 kilométeres szakaszt már jövő áprilisban forgalomba helyezik.
A kivitelezési munkákat az idei évben nehezítette a térséget érintő csapadékos időjárás és a Rába árterülete miatti folyamatos magas talajvíz.
A szakaszon épül Magyarország egyik leghosszabb völgyhídja, az 575 méteres vasszentmihályi völgyhíd. A projektben a hídépítési feladatokat alvállalkozóként az A-Híd Zrt. és a Hódút Kft. végzi el.
A jelenleg zajló hídfejlesztések közül az egyik legnagyobbak számító műtárgyon az alépítmény már elkészült, az acél főtartók is a helyükön vannak, jelenleg pedig a vasbeton pályalemez építése zajlik. A pályalemez a vasszentmihályi völgyhídnál kilenc ütemben épül meg, melyhez a Doka zsaluzatait használják.
A 11 támaszú völgyhídnak 22 méteres pillérei is lesznek annak érdekében, hogy átívelje a Vörös-patak völgyét, illetve a Nemesmedves-Vasszentmihály közötti utat.
A teljes szakasz forgalomba helyezése előtt várhatóan az alsóbb rendű keresztezőutakat és műtárgyaikat helyezik forgalomba annak érdekében, hogy a főpálya befejező munkálatai is elkészülhessenek.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.