A NIF beruházásában elrajtolt a munka, amivel biztonságosabbá válik Keszthely közlekedése.
Sajtótájékoztatót tartottak a Balaton nyugati partján fekvő Keszthelyen csütörtökön: új körforgalom épül a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektjében a Horváth-Ép Közmű-, Út- és Mélyépítő Kft. kivitelezésében. A beruházás 339 millió forintból valósul meg.
A NIF Zrt. beruházásban 2013-ban adták át 71-es főút Keszthely északi elkerülő szakaszát, amelynek részeként a Rezi úton járműosztályozós csomópontot alakítottak ki – mondta el az eseményen Kiss Boglárka, a NIF szóvivője. Hozzátette: az elmúlt időszakban a balesetek számának emelkedése miatt fontos feladat lett a forgalom biztonságának további növelése. Miután már korábban is végeztek ennek kapcsán munkálatokat a helyszínen, most elkezdődött a 71-es főút és a 73162-es jelzésű út találkozásánal (mely Rezi és Cserszegtomaj irányába vezet) egysávos körforgalmú csomóponttá átépítése.
A kivitelezés során a 71-esen 348 méteren, a 73162-es úton 237 méter hosszban dolgoznak: így összese 585 méter hosszúságú útszakaszt építenek át, illetve 181 méter hosszban épül ki kerékpárút (a Rezi bekötő úttal párhuzamosan).
A bontandó aszfalt mennyisége mintegy 924 m3, a beépítendő aszfalt mennyisége 616 m3, ezzel együtt összességében 3.763 m3 föld kerül mozgatásra és 5.245 m2-en kerül sor rézsűfelület kialakítására, valamint füvesítésre. A projekt keretében továbbá 1256 cserjét tis telepítenek.
A projekt befejezésének várható időpontja 2021. november vége.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.