A 4-es főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszát összesen 12,1 kilométeren bővítik.
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette a 4. számú főút, Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakasz négynyomúsítás kiviteli terveiről szóló közbeszerzési eljárás eredményét. Az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. készítheti el a több mint 12 kilométer hosszú szakasz terveit – áll az uniós közbeszerzések pénteki értesítőjében.
A beruházás lezárása után Hajdúszoboszló gyorsforgalmi kapcsolatot nyer, miután Debrecen már korábban bekapcsolódott az M35-ös autópályának köszönhetően - ezen belül a 4-es főút Debrecen-Hajdúszoboszló szakasza közvetlen kapcsolatban van az M35-össel.
A 4-es főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszát összesen 12,1 kilométeren bővítik, emellett három különszintű csomópontot is kiépítenek. A fejlesztést Hajdúszoboszló elkerülő útjának keleti csomópontja (ez a 4-es főút és a 34121-es út csomópontja), valamint Debrecen István úti csomópontja között hajtják végre.
A tervek szerint a projekt tartalmaz továbbá
Indulhat a Lábatlan és Esztergom közötti EuroVelo 6 kerékpárút áttervezése.
A debreceniek által az egyik legkeményebb jelzővel illetett közlekedési csomópontot építi át a Colas Út Építőipari Zrt. Az új kanyarodósávok, a megújuló jelzőlámpa-rendszer gördülékenyebbé teszi a Vámospércsi és a Budai Nagy Antal utcák találkozásánál a forgalom áthaladását.