A folyó bal partján épülő hullámtéri híd helyszíni összeszerelése 85 százalékban már megtörtént a Duna Aszfalt által kivitelezett beruházásban.
Jelenleg főként az alépítményi munkák zajlanak, de már készül a bal oldali hullámtéri híd acél felszerkezete is az épülő paksi Duna-hídnál - derült ki a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből.
A Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében egy 946,2 méter hosszúságú, 10 támaszú híd jön létre.
A tavaly nyár óta tartó munkák kivitelezésében alvállalkozóként részt vesz a Hídépítő Zrt.
A 2024 nyarára elkészülő beruházásnak köszönhetően Kalocsa és az M6 autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen 15 percre csökken, mivel az új híd által egy 70 kilométeres kerülőút megtétele válik szükségtelenné. A híd és hozzá kapcsolódó úthálózat kivitelezésének összértéke 92 milliárd forint.
A munkálatokról legutóbb március elején számoltunk be, bemutatva, hogy miután elkészültek a mederhíd 5. támaszának cölöpözési munkái, megtörténhetett ugyanitt az őrfal acélelemének beemelése.
A közel 1 kilométeres híd három részből áll össze, melyek szerkezete különböző, de mégis egy egységet alkot: a két hullámtéri hídból és a közöttük épülő mederhídból.
A bal oldali (kalocsai) hullámtéri híd helyszíni összeszerelése 85 százalékban már megtörtént. A parton készre hegesztett szerkezetet egy speciális, hidraulikus meghajtású tolópad tolja a helyére. A hullámtéri híd 13 darab, 14,6-18,25 m hosszú szerkezeti elemből áll. Most a tizedik elem összeszerelése folyik és a híd már kilenc sikeres tolási fázison is túl van, elérte a 2. jelű támaszt. Ahhoz, hogy elérje végső helyét, a 4. jelű támaszt, még közel 150 méter megtételére van szükség.
Nemrégiben végeztek az 440 méter hosszú mederhíd két, a mederbe tervezett pilonos támaszának cölöpözési feladataival. A két mederpillér további építése a mederfenékre elhelyezett, acélszerkezetű kéregelemmel határolt száraz munkatérben történik.
A kéregelemek két ütemben kerültek beemelésre, a munkatér vízzáróságát a mederfenékre vízalatti betonozással készült alaplemezzel együtt biztosítják.
Innen épül a cölöpösszefogó gerenda, majd a pillér. A mederhíd felszerkezete a két mederpillértől kezdődően szabadon szereléssel fog történni. Az üzemben előregyártott acél felszerkezeti elemeket vízi úton szállítják a munkaterületre, daruval kerülnek beemelésre a helyükre.
A jobb oldali (paksi) hullámtéri hídnál a támaszok cölöpözése készen van. Jelenleg a hullámtéri híd szerelőterének készítése zajlik. A szerelési munkák itt április végén indulnak el. Ezen az oldalon a híd a balpartihoz hasonló méretekben, 15 darab szerkezeti egységből készül és elemenként tolják majd előre, míg eléri végső helyét.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.
A zalai tesztpályához hasonló legközelebbi létesítmény Észak-Németországban található, de miután elkészül az oválpálya, Zalaegerszegen kínálják majd a kontinensen a legszélesebb tesztelési lehetőségeket a megrendelőknek.