Megújul a burkolat, rendezik a padkákat és a kis sugarú ívekben a forgalombiztonság növelése érdekében nyombővítéseket hajtanak végre.
Hazai forrásból megújul a Lőkösháza-Kunágota 4438-as összekötő út 9,5 kilométeres szakasza 1,8 milliárd forint értékben; valamint a Gyula-Battonya-Mezőhegyes 4444-es összekötő út 8,4 kilométeres szakasza 1,4 milliárd forint értékben - közölte a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A fejlesztéseket a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezi.
A felújítás a 4444-es jelű úton a Kevermes és Dombegyház közötti szakaszt; míg a 4438-as jelű úton a Kunágota és Kevermes közötti szakaszt érinti.
Mindkét szakaszon megújul a burkolat, rendezik a padkákat és a kis sugarú ívekben a forgalombiztonság növelése érdekében nyombővítéseket hajtanak végre. Új forgalomtechnikai jelzéseket helyeznek ki és kitisztítják az árkokat, átereszeket, valamint négy buszöböl-pár is megújul.
A munkálatok várhatóan 2023. januárjáig tartanak, félpályás útlezárás és jelzőlámpás forgalomirányítás mellett.
Tíz szakaszon, több mint 26 kilométernyi mellékút teljes körű felújítását indította el Heves vármegyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.. Modernizálták a térség egyik legrosszabb állapotú útját is.
A Széchenyi Terv Plusz támogatásával 4,2 kilométerrel bővül a veszprémi Bánd-Szentgál-térség kerékpárút-hálózata, amelyhez új pihenőhelyek, tűzrakók és egy mezítlábas ösvény is társul.