Emiatt a Várállomásnál, a Zoltay István utcában módosult a forgalmi rend.
Már zajlik a jelenlegi, balesetveszélyes csomópont felújítása, amely mintegy 360 méter hosszon épül át a HE-DO Kft. kivitelezésében.
A gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében a csomópont környékén összesen hat helyszínen építenek gyalogátkelőhelyet: a Vécseyvölgy u. – Gárdonyi Géza u. – Zoltay István u. csomópontjában négyet, a Vécsey Sándor u. – Dézsmaház utca kereszteződésében kettőt. A kivitelezési munkálatok augusztus elsején kezdődtek és ebben az ütemben előreláthatólag 2 hétig tartanak.
A közbeszerzési értesítőben korábban megjelent hirdetmény szerint a beruházásban
A fejlesztés a Technológiai és Ipari Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában hazai forrásból valósul meg.
Az átépítés során a Várállomásnál a következőképpen módosult a forgalom: a mostani változás főként a Zoltay utcát érinti, amelynek egyirányú forgalmi irányát megfordítják, így a behajtás a Donát utca felől lesz lehetséges. A Zoltay utca megközelíthetőségére előjelző iránytáblákat helyeznek ki a Tetemvár, Vécsey Sándor, Gárdonyi Géza és Vécseyvölgy utcákon. A Vécseyvölgy utcán továbbra is marad a korábban kialakított kétoldali útszűkület, a kétirányú forgalom biztosításával.
Az újszerű zsalurendszer lehetővé teszi a pályalemez áttörésmentes betonozását: amellett, hogy a szerkezet minőségét javítja, jelentősen csökkenti az építési időt és minimalizálja a forgalmi fennakadásokat.
A Hódút által kivitelezett 32,3 km-es szakasz egy átfogó beruházássorozat záróakkordjaként valósult meg.