A felújított útszakasz mellett a teherforgalom számára leállósáv és közterületi parkolási lehetőség épült ki az STR Mély- és Magasépítő Kft. munkájával.
Az STR Mély- és Magasépítő Kft. kivitelezésében készült el Győrben a Reptéri út, a Martin út és a Hűtőház út közötti 1,152 méteres útszakasz megújítása. A gyorplusz.hu információi szerint a fejlesztés a Széchenyi 2020 program keretében elnyert európai uniós támogatásnak köszönhetően valósult meg. A „Munkaerő mobilitás támogatása Győrben” (Reptéri út, 2. ütem) elnevezésű projekt 659 millió forintba került.
A felújított útszakaszon a 6–6,5 méteres szélesség 7,5 méteres burkolati szélességre bővült. A kivitelezés során az önkormányzat figyelembe vette a közösségi közlekedés szempontjait is, illetve a teherforgalom számára leállósáv és közterületi parkolási lehetőség épült ki. A felújított pályatest mellett megtörtént a szikkasztó rendszerű, illetve zárt csapadékvíz-elvezetés kialakítása is.
Az útfelújítással egységes koncepcióban kezelve az önkormányzat egy másik európai uniós támogatással a „Kerékpáros közlekedési hálózati infrastruktúra- és szolgáltatás fejlesztés Győrben” című projekt keretében építette meg a Reptéri út mellett futó kerékpárutat, mely a gyalogosok számára is biztonságos közlekedést jelent. Ez a beruházás bruttó 260 millió 360 ezer forintba került.
A közbeszerzési adatok szerint a Pesti út és a Hűtőház utca között futó kétirányú kerékpárút hossza 2173 méter.
Az útburkolat-felújítás, a kerékpárút építése, a csapadékvíz elvezetése mellett a közvilágítás is megújult a szakaszon.
A felújított útszakasz ünnepélyes átadására július 27-én került sor, ahol dr. Dézsi Csaba András polgármester elmondta, hogy a rendkívül forgalmas Reptéri út 2,5 éve még borzasztó állapotban volt, de az alpolgármesterekkel, a helyi képviselővel és az országgyűlési képviselőkkel összefogva az út megújulhatott, és mellette kerékpárút is épült.
Simon Róbert Balázs parlamenti képviselő arról tájékoztatott, hogy a TOP-program keretében több közlekedésfejlesztési beruházás is zajlik városban, ilyen az Ipar út, a Szigethy Attila út megújítása, a Tatai úti csomópont és a 81-es főút átalakítása is. „Lesznek hasonló események a következő időszakban is, hiszen a TOP-programból több beruházás is megvalósul” – emelte ki a politikus.
Hajtó Péter, a terület önkormányzati képviselője pedig arról beszélt: Győr-Gyárváros életében nagyon fontos ez a beruházás, az elmúlt két évben látványosan fejlődik a városrész. Ilyen fejlesztés volt többek között az állatkert bővítése, az Ipar út és a Reptéri út megújítása.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.
A magyar oldalon jelenleg csak a villányi csomópontig halad a forgalom a Horvátország felé vezető autópályán; pár hónap múlva azonban már egészen Eszékig, illetve azon túl a horvát-bosnyák határig sztrádán lehet autózni.