A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a Duna Aszfalt és a Soltút generálkivitelezésében kétszer kétsávossá bővül a 83-as főút.
Elkészült a 36 kilométeres földmű a 83. számú 2x2 sávos főút új nyomvonalán Pápa és Győr között, a pályaszerkezet építése lendületesen halad – tájékoztatott a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. októberi közleményében.
Az új nyomvonalon kiépülő gyorsforgalmi kapcsolatnak köszönhetően 2023 végére akár 20 perccel is gyorsabban lehet majd közlekedni Győr és Pápa között.
A nettó 90,5 milliárd forint értékű fejlesztés két szakaszra osztható:
A FŐMTERV Zrt. készítette továbbá a Pápa-Tét szakasz tanulmány-, engedélyes- illetve kiviteli terveit, valamint a kivitelezés kezdete óta a tervezői művezetésért is a cég felel.
A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a földművek mind a főpályán, mind pedig a csomópontok térségében elkészültek. A pályaszerkezet soványbeton rétege 33 kilométer hosszban elkészült, amire a kivitelező az első aszfalt alapréteget már meg is építette. Az aszfalt kötőréteg építése augusztus folyamán megindult.
A beruházáshoz tartozó 23 híd közül 22 híd esetében már megtörtént a gerendák beemelése, a pályalemezek vasalása, jelenleg a betonozás folyik. A Pápa Észak csomópontban a 83-as főút nyomvonalát módosították, így a meglévő 83-as út kezdeti 2×2 sávos átépítése szeptemberben megkezdődött. A repülőtéri bekötőút nyomvonala kötőréteg szinten elkészült. A győri bevezető szakaszon az Új Élet utcánál a turbó körforgalmat már kialakították.
Jelenleg a Malom utcai csomópont átépítése és a 83-as főút 2×2 sávosra történő kiszélesítése zajlik Ménfőcsanak és Gyirmót térségében.
A közműkiváltások befejeződtek, a vízépítési munkák és az üzemi hírközlés alépítményének építése folyamatban van.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.
Az M6-os autópálya és a mohácsi Busó-körforgalom között mintegy 6 km-es szakaszt adnak át a forgalomnak; összességében közel 30 kilométernyi gyorsforgalmi út épül.